Újra a Kovászna–Kommandó közötti kisvasút ügye került terítékre – Háromszéken egyedüli rendezvényként – a nemzetközi műemlékvédelmi napon: a hét végén Sepsiszentgyörgyön és Kovásznán szervezett változatos programokat a Sikló Egyesület.

Vasárnapi vonatozás a Tündérvölgyben
Papucs András felvétele
A kisvasút megmentését zászlajukra tűző önkéntesek azért szervezték a mostani vonatos, mozdonyos hétvégét, hogy ismételten ráirányítsák a figyelmet: ez az ügy nem csupán néhány szenvedélyes vasútbarát alkalmi foglalatossága, nem csak egy ritka ipartörténeti emlék körülményes rehabilitációja, hanem Háromszék vonzereje, idegenforgalma szempontjából is kiemelten fontos.
Míg Sepsiszentgyörgyön szombaton a vasútállomáson lévő 1909-es, Berlinből származó gőzmozdonyt tekinthették meg az érdeklődők, majd a Székely Nemzeti Múzeumban kulturális rendezvényeken vehettek részt, Kovásznán a behavazott Tündérvölgyben próbálták pályára állítani Georg Hocevar osztrák vállalkozó Budapesten gyártott, százesztendős gőzösét, amely aztán vasárnap vitte a sétavonatozókat.
A múzeumban igazi könyvcsemegeként mutatták be a Krauss – egy igazi gőzmozdony meséje című gyermekkönyvet, melynek főhőse a Kommandón őrzött Krauss gőzös. A székelyföldi gyermekirodalomban is egyedinek számító kötet szövegét Demeter Éva írta, Péter Alpár illusztrálta, a rajzok a helyszínen megtekinthetőek. Ugyanakkor nyílt meg Szeles József vasútmodell-kiállítása, majd a kisvasút jelenlegi helyzetét ismertette Papucs András, a Sikló Egyesület titkára. Mint mondta, Kommandó környékén öt kilométernyi keskeny nyomtávú vasút maradt, további három-négy kilométernyit kellene újjáépíteni. A sepsiszentgyörgyi Puskás Tivadar Szakközépiskola oktatómestere, Borbáth Attila a tavaly ősszel az iskola szakembereivel és diákjaival elkezdett kommandói sínautó helyreállítását ismertette, mondván, ők ugyan adják a "sokkézi munkát" – eddig mintegy hatvan diák dolgozott rajta – , de ahhoz, hogy a darabjaira szedett Volga-drezina ne maradjon rozsdafészek, támogatásra lenne még szükség.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.