A megyei tanács alelnöki tisztségét is maguknak kérik a fiatalok a 2012-es önkormányzati választásokon, ha megfelelő embert tudnak jelölni a tisztségre.
A felkészülést már megkezdték, a cél, hogy megyeszerte száz tanácstag képviselje a 35 éven aluliakat – jelentették be a Háromszéki Ifjúsági Tanács (Hárit) vezetői. Grüman Róbert elnök elmondta: 2008-ig az RMDSZ zárt volt, azóta azonban nyitott, és az ifjúság számára biztosította a 15 százalékos részvételt, akkor azonban inkább csak a kampányban vettek részt a fiatalok. Az elmúlt években húsznál több civil szervezet alakult Háromszéken, több száz programot szerveztek, és sokan érzik úgy, hogy felnőttek a közéleti szerepvállaláshoz.
Szemléletváltást próbálnak meghonosítani az önkormányzatokban, s bár nincs mindenütt tapasztalt fiatal, húsz településen esélyes jelöltet tudnak indítani. A Hárithoz 33 ifjúsági szervezet csatlakozott, egyre több a program és a lehetőség, és bár a falusi költségvetések mindig szűkösek, a jó ügyekre kerül támogatás – állítják egybehangzóan.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.