Mivel a faluközösség igényelte, hogy jelen legyen a világhálón, egyre több külföldi turista érdeklődik a falucska és műemléktemploma iránt. Az is nyomott a latban, hogy már közel két éve itt telepedett le Éltes Barna fiatal háromszéki szobrászművész, a legkülönbözőbb fafajták művészi alakításának igazi mestere.
Nemrég békéscsabai orvosok csoportja jelentette be látogatását. A Jász-Nagykun-Szolnok megyei Tomajmonostora önkormányzata már bejelentette látogatási szándékát a nagyborosnyói polgármesternél. Feldobolyban felújították az egykori országzászlóalapból kialakított hősi emlékművet, melléje emlékkopját állítottak. Pályázatot nyertek a falu kultúrotthona számára, átereszeket építenek az utcákban, s miután a szociális segélyben részesülő helyi roma közösség a vízlefolyókat is kiássa, kavicsozzák a Cigánytelepre vezető utat. (Kgy. Z.)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.