Tegnap egy tizenhét éves fiúnál tébécés agyhártyagyulladást állapítottak meg a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban.
A beteget a fertőző osztályról a tüdőosztályra szállították, további kezeléséért dr. Sipos András osztályvezető főorvos felel. A szakorvos lapunk érdeklődésére elmondta, évtizedek óta nem volt vidékünkön ilyen súlyos tébécé, idén ez a harmadik eset, a fiún kívül még két férfit kezelnek, egyet közel négy hónapja, egy másik eset még aránylag friss. A gyógyulás attól függ, hogy milyen törzzsel fertőződött a beteg, illetve reagál-e a gyógyszerekre, amelyek ugyanolyanok, mint bármely tüdőfertőzés esetén, de mellette gyulladás- és agyödéma-csökkentőket is kell kapnia a páciensnek. Az említett kiskorú esetében a klinikai, labor- és röntgenvizsgálatok is megerősítették a diagnózist, kezelése megkezdődött, családját, környezetét a családorvos és tüdőgyógyász segítségével járványtani szakemberek ellenőrzik az ilyenkor szokványos góckereső módszerek szerint. Dr. Sipos András nemcsak e három esetet tartja aggasztónak, hanem azt is, hogy a tavaly első negyedévihez viszonyítva idén három hónap alatt harminc százalékkal több új tébécés beteget jegyeztek a megyében, aminek szerinte többek között a rosszul tápláltság, az időnkénti gyógyszerhiány (jelenleg nem jellemző) és a járványtani felülvigyázás meglazulása az oka. (fekete)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.