Kampány a világhálón

2007. október 18., csütörtök, Közélet

Első alkalommal fordul elő Romániában, hogy a pártok és jelöltek igen aktív módon igyekeznek felhasználni a modern technika eszközeit is kampányukban. Az internet egyre több ember számára hozzáférhető, sőt, mindennap használt eszköz, így nem csoda, hogy Tőkés László és az RMDSZ egyaránt elkészítette kampányhonlapját.

Tőkés László oldala konzervatívabb, a jelölt életrajzát, írásait találhatjuk meg rajta, dokumentumokat mutatnak be, az őt támogató szervezeteket ismertetik, és szemléznek a sajtóból is. Ugyanitt értesülhet a látogató a független jelöltként induló püspök kampánykörútjának állomásairól, beszámolókat olvashat az eddigi eseményekről. Érdekes, talán kicsit meghökkentő az a játék, amely szintén a www.tokeslaszlo.ro vagy www.tokeslaszlo.eu honlapon letölthető. Tőkés László cserebogarakkal fut versenyt Erdélyből a brüsszeli EP-be. A cserebogarak sokan vannak, és váratlanul cserélődhetnek, Tőkés akkor kap pontot, ha megelőz egy animációs bogarat, ellenfele viszont akkor nyer, ha hozzájuk ér. Tőkésnek 2,8 pontot, a cserebogaraknak öt pontot kell szerezniük a bejutáshoz. A játék pikantériája, hogy nagyobb kihívás úgy végigloholni a távot, hogy ne Tőkés, hanem a cserebogarak kerüljenek ki nyertesként.

Az Új honfoglalás nevet viseli az RMDSZ honlapja, ez a www.rmdsz.eu világhálós címen található. Színesebb, változatosabb és Tőkésével ellentétben román nyelven is elérhetőek az információk. A jelöltek bemutatásán túl megtalálható az RMDSZ EP-programja, videók és hangfelvételek, részletes, igaz, hiányos eseménynaptár — akárcsak Tőkésnél, itt is csak jövő hét elejéig ismertetik terveiket. Az RMDSZ játékkal nem rukkolt elő, de lehet szavazni arról, hogy kinek mennyire tetszik az új honlap. Megtalálhatóak a szövetség sikerei, kormányzati eredményei, és kérdéseket is lehet intézni a jelöltekhez.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 751
szavazógép
2007-10-18: Közélet - Sylvester Lajos:

Volt politikai foglyok háromszéki találkozója ('56 emlékezete)

Augusztus derekán, a dr. Rákossy Árpád, a Rákosi és Kádár-korszakban is koncepciós perekben elítélt ’56-os ügyvédáldozat portrészobrának avatásán kétszeres megtiszteltetésben is részünk volt...
2007-10-18: Közélet - x:

A rendőrség rábólintott (Székelyföld-tábla)

Még csak a úthivatal engedélyét kell megszereznie a megyei tanácsnak — a rendőrség ugyanis némi szabódás után engedélyezte a Székelyföld-tábla felállítását Kökösnél.