Ma Kézdivásárhelyen, holnap Sepsiszentgyörgyön mutatja be a Magyar Állami Népi Együttes az Édeskeserű című tánckölteményt, amelyben az idegen világba szakadt ember keresi a választ arra, hogy szülőföldünk (múltunk) elhagyása annak elvesztése is egyben.
Múlt és jelen, régi és modern, tragikum és komikum kettőssége egy olyan produkcióban, amely a középkorig visszanyúló táncos és zenei hagyományainkat vonultatja fel erdélyi muzsikára, a színház eszközeivel, és bizonyítékaként annak, hogy széthulló hagyományos közösségeink javai, értékei átmenthetőek a ma embere számára. Az Édeskeserű koreográfusai között találjuk a Háromszék Táncegyüttes egykori táncos-koreográfusát, Orza Călint, zenei szerkesztő pedig a gyergyóditrói származású Kelemen László, a budapesti Hagyományok Háza igazgatója, akinek kezdeményezésére indult el 1997-ben az Utolsó óra elnevezésű program, amely a mindeddig legnagyobb Kárpát-medencei hangszeres népzenei gyűjtemény összeállítását, az ezerkétszáz órás hanganyag digitális eszközökkel végzett archiválását tette lehetővé. A Mihályi Gábor művészeti vezető által rendezett előadás egyfajta erdélyi táncantológia, de nem tudományos összegzés, hanem a hagyományozás, a közösségről közösségre öröklés folyamatosságának felmutatója.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.