Szent György-napok
A vasárnapi program:
* A városnapok nyitó hangversenye 18 órakor kezdődik a belvárosi református templomban In memoriam Liszt Ferenc címmel. Fellép a Georgius és a Csíki Kamarazenekar, vezényel: Werner Gábor (Budapest), szólista: Szilágyi Zsolt.
* A Tamási Áron Színház Tadeusz Słobodzianek Ilja próféta című produkciójával nyit 18 órakor a kamarateremben. Rendező: Bocsárdi László.
* A Magyar Állami Népi Együttes a színház nagytermében 20 órától Édeskeserű – tánc erdélyi muzsikára című előadását mutatja be.
Tánc
A kézdivásárhelyi Vigadóban ma 19 órától a Magyar Állami Népi Együttes és a Hagyományok Háza lép fel Édeskeserű – tánc erdélyi muzsikára című műsorával.
Falunapok
A hét végén Kézdiszentkereszten és Bardocon tartanak falunapokat. Kézdiszentkereszten ma 10 órakor kezdődik a rendezvény, este pedig koncertekkel zárul. Vasárnap 10.30-kor jubileumi szentmisét tartanak, majd 22 órakor kezdődik a tűzijáték. Bardocon ma 14 órakor a fúvószenekar felvonulásával kezdődik az ünnepség, este táncház és utcabál. Vasárnap minifoci, off-road motorosverseny, este pedig a Dupla Kávé mulatós zenekar, majd tűzijáték várja az érdeklődőket.
Családnapi konferencia
A sepsiszentgyörgyi unitárius templomban vasárnap 11 órakor istentisztelettel kezdődik a Családból családba – nemzedékről nemzedékre című konferencia. 12 órakor édesanyák köszöntése, anyák napi műsor, majd előadások: 12.30 – Papp Adolf és Balázs Réka: A család szerepe a gyereknevelésben, 14.30 – Vass Gyöngyi Mária: Gyerekekről kicsit másképp, 15 óra – Pál Tünde: Családi játékok felvezetése, csoportok kialakítása, 15.15 – Lakatos Sándor: Családfakutatás mint önismeret, 16 órakor Balázs Antal: Beszélő kopjafák, 16.45 – Kovács István: Az örökbe fogadó család, 17.15 – családfa-csemeteültetés.
Fogászati ügyelet
Sepsiszentgyörgyön szombaton és vasárnap 10―12 óráig a Stadion utca 16. szám alatti DHD fogászaton dr. Dezső Csaba (telefon: 0267 351 069) teljesít szolgálatot.
Ügyeletes gyógyszertárak
Sepsiszentgyörgyön szombaton és vasárnap 8–12 és 16–20 óráig a Grigore Bălan táborok úti Salvia I. (telefon: 0267 313 513), csütörtökig naponta 20–8 óráig a Nicolae Iorga utcai Concordia (0267 315 607), Kézdivásárhelyen szombaton és vasárnap 9–12 és 16–20 óráig, illetve éjszaka a Salix (0267 364 974), hétfőtől a Salvator (0267 362 961), Kovásznán szombaton 8–13 óráig a Farmacom, 8–12 óráig a Vipera, vasárnap 12.30–14.30 óráig a Cella-Zărnescu patika teljesít szolgálatot.
Kékfény
Illegális petárdák. A sepsiszentgyörgyi rendőrök egy üzletben 79 I. osztályba tartozó, házi gyártmányú pirotechnikai eszközt találtak. Az engedély nélkül forgalmazott termékeket elkobozták, az ügyvezetőt bírságolták.
Letartóztatás. Az előpataki rendőrök csütörtökön a brassói bíróság által kibocsátott határozat alapján letartóztatták C. Ciprian (22) árapataki lakost, akit két év börtönre ítéltek lopás miatt, és nem vonult be a büntetés-végrehajtó intézetbe határidőre.(Rendőrségi tájékoztató)
Rövid
Emlékfotó. Az idei Szent György-napok szervezői különleges eseménnyel kívánnak emléket állítani a húszéves városünnep mindenkori szervezőinek. Közös fotózásra hívják mindazokat, akik az elmúlt húsz évben egy vagy akár több rendezvény megszervezésében, lebonyolításában részt vettek. A fotó elkészítésének helyszíne az Erzsébet Park könyvtár felé vezető lépcsősora, vasárnap 17 órakor.
Kiállítás. A kézdivásárhelyi Vigadóban ma 16 órától ruhakiállítás a Nők Egyesülete szervezésében. Az egyesület tagjai hobbisarkot is állítanak, ahol egyéb, saját készítésű tárgyakat, kiegészítőket is bemutatnak.
Képernyő. Dancs Annamari képviseli Romániát a TeleUniverso csatorna gáláján. Vasárnap az olaszországi Terracinában tartják a TeleUniverso – Viva l’Italia csatorna 33. születésnapi buliját sok hírességgel. A televízió a mediterrán térségtől Kanadáig sugároz, Romániában is foghatók adásai.
Parnasszus. A sepsiszentgyörgyi önképzőkör hétfőn a 18 órai találkozóján emlékezik meg József Attila születésnapjáról és a magyar költészet napjáról (április 11.) az unitárius egyház tanácstermében.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.