Négyéves a kökösi Farm utca 500. alatti Bartha farm, mely 2011. május 7-én immár 4. alkalommal rendezi meg lólicittel egybekötött tavaszi ménszemléjét, s hogy még látványosabb legyen rendezvénye, ezúttal egyesfogathajtó versenyt is szervez.
Ez lesz az első alkalom, amikor az állami ménesek és a magántenyészet ménjei találkoznak, és felvonultatják a nyolc vérvonal ménjeit, hogy a bírói csapat – Egri Zoltán (magyarországi), Gheorghe Bica (fogarasi), Nicolae Ramba (alsószombatfalvi), Romfeld János (gyergyószentmiklósi), Tiberiu Hermenean (bodzafordulói) – kiválassza a törzsméneket és a fedező méneket.
A rendezvény programja:
9 óra: állatorvosi vizsga
10 óra: ménszemle
13 óra: lólicit
14–16 óra: ebéd
16 órától: fiatal lovak egyesfogathajtó versenye
17 óra: profi fogatok akadályhajtó versenye
18 óra: díjazás, utána tábortűz.
E pillanatig öt megyéből 30 mént neveztek a szemlére. A lólicitre utolsó nap is lehet nevezni a 0744 264 804-es telefonon.
A rendezvény támogatói: Magán Lipicaitenyésztők Egyesülete, Romsilva, Országos Nemesítő Intézet, Megyei Állatorvosi Igazgatóság, a bodoki önkormányzat és a Bartha farm.
Sok szép látványt ígér a Farm utca 500. alatti rendezvény. Ne hagyják ki! (áros)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.