Nyílik a schengeni kapu
Támogatja az Európai Parlament polgári szabadságjogokkal foglalkozó bizottsága Bulgária és Románia csatlakozását a határok nélküli szabad mozgást biztosító schengeni övezethez egy tegnap megszavazott jelentésben.
Az EP sajtóközleménye szerint az állampolgári, jogi, bel- és igazságügyi szakbizottság (33 igen és 3 ellenszavazattal) egyetértett azzal az értékeléssel, hogy a két ország eleget tesz az ehhez szükséges feltételeknek. Az uniós parlament plénuma a tervek szerint a jövő hónapban szavaz a jelentésről. Magáról a csatlakozásról azonban a tagországok kormányait képviselő tanácsnak kell döntenie, mégpedig egyhangúlag, azaz valamennyi tagállam egyetértésére van szükség. A tanács várhatóan szintén júniusban foglalkozik a kérdéssel. Románia 2011 januárjában, Bulgária pedig márciusban teljesítette az övezethez való csatlakozás feltételeit. Az EP egyik kiemelt feltétele, hogy értesítsék minden olyan intézkedésről, amelyet az érintett országok a bevándorlási nyomás esetleges növekedésének kezelésére tesznek, különösen Bulgária, Görögország és Törökország térségében. Az EP olyan időszakban támogatta a schengeni övezet bővítését, amikor több uniós tagország a belső határellenőrzések részleges és átmeneti visszaállítását is megengedő reformokat kezdeményezett, hogy meg tudjon birkózni egy esetleges észak-afrikai menekülthullámmal.
Magántőkét is bevonnának
Húsz ütemtervet kért minisztereitől tegnap Emil Boc kormányfő, olyan beruházásokét, amelyeket az állam a magántőke bevonásával kíván megvalósítani. A magántőke kiegészíti azokat a befektetéseket, amelyekre állami vagy uniós alapokból nem jut elegendő pénz – közölte, és felsorolta a kormány által már jóváhagyott lajstromot: a Comarnic–Brassó, Szeben–Piteşti, Ploieşti–Buzău–Focşani, Marosvásárhely–Iaşi autópályát, a bukaresti körgyűrűt, egy vizi- és egy hőerőmű építését (ezek összesen kétmilliárd euróba kerülnének), a Szeret–Bărăgan öntözőcsatornát (ennek költségeit kétszázmillió euróra becsülik), egy tízezer lakásos új negyedet Bukarestben, a Duna–Bukarest csatornát (amelyről Boc szerint méltatlanul megfeledkeztek), egy hidat Tulcea és Brăila között (itt most csak kompon lehet közlekedni, igen nehézkesen), hat kórházat (Temesváron, Kolozsváron, Marosvásárhelyen, Iaşi-ban, Craiován és Bukarestben), valamint egy börtönt is. A részleteket ezután fogják kidolgozni.
Két indítvány a parlamentben
Vörös riadó a román egészségügyi rendszerben címmel nyújtott be tegnap egyszerű indítványt az ellenzék a képviselőházban. A beadványt 114 liberális és szociáldemokrata honatya írta alá, és várhatóan jövő héten vitatják meg. A szenátus tegnap vitatta meg a mezőgazdasággal kapcsolatos egyszerű indítványt, amelyet 58 ellenzéki honatya írt alá, elfogadásához – amely a tárcavezető menesztéséhez vezetne – azonban 69 szavazat szükséges.
Razziák a munkaadóknál
Megkezdték a feketemunkát leleplező vizsgálatokat annak a programnak alapján, amelyet közösen dolgoztak ki a belügyi, a munkaügyi és a pénzügyminisztérium képviselői – jelentette be tegnap Liviu Popa, az országos rendőr-felügyelőség vezetője. A vasárnap életbe lépett új munkatörvénykönyv előírásai szigorították a feketemunka büntetését, a munkaadó akár a börtönbe kerülést is kockáztatja, ha ötnél több személyt alkalmaz feketén.
Székely lány jelvénye nyert
A csíkszentsimoni Boga Emese Margit által tervezett logóváltozat lett az első – a döntőbe jutott négy közül – az Európai Néppárt által meghirdetett versenyben. Az idei év folyamán ez lesz a szervezet hivatalos logója. Ahhoz, hogy a rajz nyerjen, az alkotó tehetsége mellett szükség volt a Facebook közösségi oldal használóinak tetszésnyilvánítására, azaz ,,lájkolniuk" kellett előbb a párt Facebook-oldalát, majd Emese alkotását. Ez együttesen 914 szavazatot biztosított, így került élre a székely lány. A 23 éves közgazdász hobbiból kezdett formatervezéssel foglalkozni, kezdetben zöld szervezetek önkénteseként készített reklámanyagokat.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.