Rendszerint némi elképedéssel szembesülnek Sepsiszentgyörgy zenei pezsgésével máshonnan érkező ismerőseim. Mi tagadás, van is benne némi "abnormitás", hogy egy hatvanezres város tízes nagyságrendű, különböző műfajokban igen jó színvonalon teljesítő zenei együttest képes kitermelni.
A magyarázatot keresgélők egy lépéssel talán közelebb kerülhettek a titok megfejtéséhez, ha jelen voltak a Szent György-napok keretében a Krisztus Király-templomban rendezett második diákkórus-fesztiválon.
A megyeszékhely négy középiskolája – Mikes, Székely Mikó, Református gimnázium és a Plugor Sándor Művészeti Líceum – kórusának, valamint az utóbbi Szerenád nevű zenekarának produkciója a szakmai elemzés próbáját is kiállná. Sokkal fontosabbnak tűnik azonban a felcsendülő üzenet, az ígéret, amely a templomi hangversenypódiumon megfogalmazódott. Az énekelni-zenélni szerető, a művészi teremtés élményét megízlelő diákok többségét ugyanis garantáltan viszontláthatjuk majd a város felnőttegyütteseiben – vagy mások gazdagító tényezőjeként.
A diákkórus-fesztivál intézményi kerete az egymáshoz való viszonyítás lehetőségét biztosítja az azonnali pluszimpulzusok révén. De az iskolaigazgatók számára is tanulságos szembesülés lehetett intézményük képviselőinek tehetségével, művészet iránti elkötelezettségével, hiszen nem minden iskolában érdemelte még ki a neki megfelelő helyet és odafigyelést a zenei képzés. Márpedig a mesterek – Szőts Dániel, Szántó-Dombora Anna, Sipos Zoltán, Sebestyén Lajos vagy Lőfi Gellért – áldozatkészsége csak akkor érheti el a kívánt hatásfokot, ha valamennyi intézményvezetőben tudatosul a zenei képzés személyiségformáló szerepének fontossága, az együtt éneklés és zenélés élményének meghatározó szerepe.
Zenével, reménnyel csordultig telt lélekkel indulhattunk haza a diákok hangversenyéről. Azzal a bizonyossággal, hogy még sokáig maradhatunk büszkék városunk zenei értékeire.
