Egyre több a gyermekanya

2011. május 4., szerda, Közélet

Tizenhárom éves lány szült nemrég a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórházban, s bár manapság nem ritka a kiskorú anyuka, az eset mégis szokatlan. Tavaly hetvenhárom tizennyolc év alatti anya hozott világra kisbabát, idén az első három hónapban tizennyolc kiskorú szült a szentgyörgyi kórházban.

A megyei gyermekjogvédelmi hivatalnál nem telik el hónap, hogy ne kelljen elhagyott gyermeket elhelyezni, állami gondozásba venni. Többségükről már a kórházban lemond az édesanyjuk. E tekintetben a kiskorú anyukák sem kivételek, könnyen hagyják el gyermeküket, képtelenek felnevelésére, a fiatal nagyszülők pedig azért nem vállalják az újszülöttet, mert van még hét-nyolc gyermekük, akiről gondoskodniuk kell. Így aztán a gyermek gyermeke nem kell senkinek. Tavaly hagytak el ikreket is, a két kislány hivatásos nevelőszülőhöz került, a szervi bajokkal született gyengébbik nemrég hunyt el. Olyan tizenhét éves lányanyáról is beszámolt a gyermekjogvédelmi igazgatóság munkatársa, aki középiskolás, jelenleg szülei segítségével neveli az apróságot, de még idén visszatér az iskolába. Másik, tizenhat éves anyuka faluról falura hurcolja kisbabáját, követi a gyakran férfit cserélő édesanyját, akinek saját lánya és unokája annyira terhére van, hogy nemrég elzavarta őket. Egy olyan kismamáról és gyermekéről is gondoskodnia kellett a hivatalnak, aki szülés után töltötte be a tizennégy évet, így az újszülöttnek egy ideig nem volt keresztlevele. Már most tudja a hivatal, hogy e hónap végén szül egy tizenkettedikes lány, aki bejelentette, hogy lemond gyermekéről. Vége nincs az elhagyásos történeteknek...
És van, akit hazavisznek egy árapataki, hetei, székelyszáldobosi, magyarhermányi rendezetlen és túlzsúfolt házba – a kiskorú anyák többsége ezekből a falvakból szárma­zik –, de nincs, amivel etetni, egészségtelenek a lakáskörülmények, olykor öten-hatan fekszenek egy ágyban, annak a gyermeknek sem rózsás a helyzete – ecseteli a gyermekjogvédő.
2008-ban és 2009-ben közel ötven újszülöttet hagytak el a megyei kórház szülészetén, tavaly kevesebb mint negyve­net, amiben közrejátszott a gyermekjogvédelmi igazgatóság terhességmegelőzési programja is. Sokgyer­mekes, többségében roma asszonyok fogadták meg a nőgyógyász tanácsát, hogy többet ne szüljenek, és vállalták a különböző típusú fogamzásgátlást, legalább százan kaptak spirált, injekciót, tablettát. A terhességmegelőzési és családterápiás tanácsadás folytatódik, a programvezető úgy tartja, ha havonta csak egyetlen gyermeket mentenek meg az elhagyástól, az is eredmény.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 775
szavazógép
2011-05-04: Közélet - Szekeres Attila:

Erdélyi úrilány Sepsiszentgyörgyön

Az Úrilányok Erdélyben című, posztmodern lányregényként meghatározott sikerkönyv szerzőjével, Ugron Zsolnával (felvételünkön) találkozott a nagyszámú közönség tegnap este Sepsiszentgyörgyön, a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében. A szerzőt Szonda Szabolcs könyvtárigazgató faggatta a regényből igen felkészülten. Közreműködött Pál Ferenczi Gyöngyi színművész, aki részleteket olvasott fel a kötetből.
2011-05-04: Közélet - Iochom István:

Kertészeti kiállítás bornappal fűszerezve

Idén május 5-e és 8-a között harmadik alkalommal rendeznek kertészeti kiállítást és vásárt a Molnár Józsiás parkban, amelyet ezúttal bornappal fűszereznek – hangzott el a kézdivásárhelyi városházán Szarvadi József István alpolgármester, Török Barna, a városháza munkatársa és Hegedüs Ferenc magánvállalkozó sajtótájékoztatóján.