Másfél évvel ezelőtt arról adtunk hírt, hogy vadonatúj aszfaltszőnyeg került a Bélafalva és Alsóesztelnek közötti, 2,4 kilométeres megyei út 650 méteres szakaszára.
Két és fél esztendővel ezelőtt még csak fél kilométert aszfaltoztak le. A fennmaradó, már-már járhatatlan útszakaszra 2010 novemberében került új aszfaltszőnyeg. Ezzel befejeződött a két település közötti út teljes felújítása, ami lényeges rövidítést jelent a gépkocsivezetőknek: nem kell Kurtapatak felé kerülniük, ha Kézdialmásra szeretnének kocsikázni.
Az új aszfaltút ünnepélyes átadására tegnap a déli harangszó után az iskolával szembeni utcában községi önkormányzati képviselők, meghívottak és kisszámú helybeli jelenlétében került sor. Jakab Mária Edit polgármester az avatón elmondta, hogy 2007-ben pályáztak sikeresen a megyei önkormányzat segítségével az út rehabilitálására, amit három szakaszban végzett el a licitet megnyerő Valdek Impex Kft. Tamás Sándor megyeitanács-elnök hozzáfűzte: a területfejlesztési minisztériumnál pályáztak erre a 2,4 km-es útszakaszra, ahol az aszfaltozáson kívül átereszek és 4,5 km-es sánc is készült. A munkálat értéke egymillió lej, ez a község egyéves költségvetése a tanügyiek fizetésén kívül – mondotta. Bejelentette: még ebben a hónapban folytatódik az aszfaltozás az alsóesztelneki templomtól Kézdialmás központjáig. Azt is közölte, hogy a Kézdiszentlélek és Lemhény közötti útra is sikeresen pályáztak, és remélhetőleg idén sor kerül a szerződéskötésre, és jövőre a munkálat is elkezdődik a tizenkilenc kilométeres szakaszon. Az új utat Ilyés K. Imre esztelneki római katolikus plébános áldotta meg, az avatószalagot Tamás Sándor és Halmágyi Jenő mérnök, a kivitelező cég tulajdonosa vágta el.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.