Krizbai, apácai, zajzoni, négyfalusi, hosszúfalu-felszegi, brassói, székelyudvarhelyi és bukaresti énekkar, összesen kétszáz vendég énekelt szombaton a sepsiszentgyörgyi evangélikus templomban az idén tizedik alkalommal megszervezett barcasági evangélikus kórustalálkozón, külön-külön és végül együtt is.

A krizbai kórus
Felöltődünk – mondotta az egyik résztvevő, aki szerint igen örvendetes, hogy éppen a Szent György-napokon jöhetnek el lélekben és magyarságban gazdagodni. A barcasági csángó falvak pár évtizede még igen erős magyar közösségének helyzete ugyanis egyre szorongatottabb, ezért is vonzotta ide a kórustalálkozót a kezdeményező Zelenák József esperes. "A cél az volt, hogy minden gyülekezetet megmozgassunk – közölte –, és ez sikerült is, az idén két új kórus jött el (a krizbai és a brassói), és mindenki nagyon készült; új tagokat, fiatalokat is sikerült bevonni a karéneklésbe, ami kis reményt ad e települések jövőjére nézve." A találkozó ugyan egyházi jellegű, áhítat vezeti be, és zömmel templomi dalokat adnak elő, de a kórustagok különböző felekezetűek, az udvarhelyi csoport többségében református, és ami nagyon érdekes: a bukarestiek román ajkú – nem elrománosodott – evangélikusok, és ők is remekül érzik magukat itt, évről évre visszatérő vendégek. A rendezvényt a helyi önkormányzat támogatásával tudják megtartani.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.