Felháborodva tette szóvá a sepsiszentgyörgyi önkormányat tegnapi ülésén a Szociáldemokrata Párt képviselője, Rodica Pîrvan, hogy a hét végi vásárban a 67-es sátorban az "akasztásos" tettéről elhíresült Csibi Barna árusított "az ország testét megcsonkítva ábrázoló" trikókat.
Mint elmondta, rögvest riasztotta a rendőrséget, ám még nagyobb megrökönyödésére az egyenruhások semmit nem tettek. Már-már provokálni készült a fiatalembert, aztán beérte annyival, hogy értesítette pártja képviselőjét, aki ez ügyben interpellál a parlamentben.
Válaszában Antal Árpád polgármester elmondta, a képviselő asszony jól tette, hogy nem szállt vitába Csibivel, hiszen épp azáltal vált volna hőssé, ha számba veszi valaki. Tudott jelenlétéről, tette hozzá, nagyon szoros felügyelet alatt tartották, az összes titkos és kevésbé titkos szerv állandóan körülvette, minden mozgását ellenőrizték, különösen figyelve arra, nehogy őt provokálja valaki, vagy ő provokáljon valakit.
Antal Árpád arról is tudomást szerzett, hogy egy brassói csoport elindult "rendet csinálni" Sepsiszentgyörgyön, ám őket még idejében visszafordították. Nemkívánatos a szélsőségesek jelenléte Sepsiszentgyörgyön, sem a románoké (tavalyelőtt december 1-jén az Új Jobboldal tartott rossz emlékű felvonulást a városban), sem a magyaroké, de ez szabad város, a vásárban az árusíthat, aki megfizeti a helybért, és hogy mit kínál eladásra, az az ő felelőssége – fejtette ki a polgármester. Ami meg a parlamenti felszólalást illeti: miként erre az esetre felhördült a képviselő asszony, éppúgy interpellációra kellett volna felszólítania pártfőnökét Gábor Áron kökösi emlékművének meggyalázása ügyében is – figyelmeztetett Antal Árpád.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.