Székelyföld és a tömbmagyar területek esetében versenyre van szükség az önkormányzati választásokon, a szórványban valóban közös lista kell, amelyet belső választás segítségével kellene kialakítani – árnyalta múlt hét végi álláspontját Szász Jenő, az MPP elnöke, aki akkor egyértelműen elutasította Tőkés László összefogással kapcsolatos felvetését.
Kifejtette, az önkormányzati választások a legjobb alkalom, hogy felmérjék az RMDSZ, az MPP és a bejegyzés előtt álló EMNP erőviszonyát, s ennek alapján a parlamenti választások előtt törekedjenek a közös lista kialakítására.
Szász Jenő tegnap Sepsiszentgyörgyön megismételte korábban hangoztatott álláspontját, Tőkésnek és az új pártnak a nemzeti oldalhoz kellene csatlakoznia, és az MPP-vel közösen megteremtenie az RMDSZ alternatíváját, így közösen elérhetnék, hogy a jövőben végre sor kerüljön a romániai magyarság rendszerváltására, megakadályozhatják, hogy az RMDSZ-esek ,,ismét átmentsék a posztkommunista hatalmat" – mondotta Szász Jenő. Véleménye szerint Tőkéséknek nem kellene aggódniuk amiatt, hogy az RMDSZ gáncsoskodásával ellehetetleníti az EMNP bejegyzését, hiszen a választási indulásra ott van az MPP nyújtotta jogi keret.
Szász Jenő bízik a megegyezésben, s bár korábban több ízben bírálta Tőkést, most egyszemélyes intézménynek nevezte, akinek népszerűsége töretlen, és aki esetében ,,nagyon fontos lenne, hogy a nemzeti alternatíva oldalára álljon". Ismét kifejtette, az RMDSZ a baloldalt képviseli, ezt tudatosítani kell az emberekben, miként azt is, hogy a Markó-éra felelőssége is az elmúlt húsz esztendő népességfogyása.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.