A tavaszi esőzések miatt ismét napirendre került az árvízvédelem, és a megyei hatóságok igyekeznek a megelőzésre összpontosítani.
A tavalyi jelentős áradások Háromszék több részén rávilágítottak a bajokra, kiderült például, hogy öt gátnál is szükséges a nagy beruházást igénylő felújítás. A megyei vízügyi szakemberek elkezdték a tervek elkészítését, az engedélyek beszerzését, van, ahol ez egyszerűbb, van, ahol több az akadékoskodás – mondta el György Ervin prefektus.
Barót patakán a gát (Bibarcfalvától Barótig, kb. 16 km) felújítása összesen 17 millió lejbe kerül, ebből idén 400 000 lejt várnak, és hasonló nagyságrendű a Kászon patakán lévő gát korszerűsítésének költsége (Szárazpataktól a Feketügyig), ahol ugyancsak 400 000 lej elköltését terveznék ebben az évben. A Kovászna patakán 2,5 millió lejbe, a Gelence patakán 11 millióba, a Páva patakon 3,2 millióba kerülnének a munkálatok, és Kovács Ödön, a vízgazdálkodási hálózat igazgatója szerint két tervet akár ebben a hónapban jóváhagyhatnak, s ezek kivitelezéséhez hozzá lehetne kezdeni. A többit várhatóan júniusban véglegesítik. Bíznak a környezetvédelmi minisztérium támogatásában, ebben az évben már nyolc nagy árvízvédelmi projektet támogattak országosan 663 millió lejjel.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.