Az idei, immár huszadik alkalommal megszervezett Bod Péter-napok tegnap reggel kezdődtek, de azt megelőzően a tanintézményben Comenius-napokat tartottak a gödöllői Petőfi Sándor-iskola, a pestszentlőrinci Német Nemzetiségű Általános Iskola, a törökországi, tarzuszi Fahrenttinpasa Általános Iskola és a tanítóképző diákjainak részvételével.

A háromnapos rendezvény megnyitóján fellépett a tanítóképző énekkara és Gyöngyvirág tánccsoportja, majd a végzős osztály versmondóinak rövid műsora következett, akik a névadó 1760-ban írt művéből olvastak fel részleteket. Az idei iskolanapokat László Katalin, a tanítóképző igazgatója nyitotta meg, aki beszédében Bod Péterre emlékezett, követendő példaként említve személyiségét. Az iskola egykori magyartanára, Vikol Erzsébet (1944–2010) negyvenéves pedagógusi életpályáját dr. Ambrus Ágnes idézte fel, a magyar nyelv őrének nevezve egykori kollégáját. A tanítóképző 4. számú osztályterme tegnaptól Vikol Erzsébet nevét viseli, és falára felkerült a Vetró András szobrász által készített dombormű, melyet László Katalin és Vikol Márta könyvtáros leplezett le. Az ünnepségen a Vikol család tagjai is jelen voltak, a néhai magyartanár alakját dr. Kerekes László, a Boldog Özséb római katolikus templom plébánosa és húga, Kolcsár Emese idézte fel.
A megnyitót követően a Vigadó kistermében A pedagógia mai kihívásai címmel tudományos konferenciát tartottak. Ma délelőtt és délután a XI. erdélyi Kossuth-szónokversenyt tartják, holnap pedig a házigazdák vendégeikkel együtt az iskola névadójának szülőfalujába, Csernátonba kirándulnak, ahol megkoszorúzzák Bod Péter mellszobrát, és meglátogatják a skanzent. Az iskolanapok az ikavári csonka torony közelében található Pro Schola erdei iskolában gulyásfőző versennyel, tánctanulással és gyöngyfűzéssel fejeződnek be.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.