Sokan élnek vissza a községek által kibocsátott sárga rendszámtáblákkal, éppen ezért a rendőrség úgy döntött, ellenőrzik, hogy jogosan és megfelelően használják-e azokat.
Ilyen rendszámot csak helyi, községen belüli közlekedésre adhat a hivatal, főként szekereknek vagy öreg autóknak, melyekkel gazdájuk nem merészkedne hosszabb útra. Csakhogy sokan visszaéltek az olcsóbb forgalomba íratási lehetőséggel, így például Baconban bejegyzett sárga táblás autóval lehet találkozni Baróton – említett konkrét példát is György Ervin prefektus. A hivatalos szervek jóhiszeműen a törvény téves értelmezésének tulajdonították az eddigi kihágásokat, és most Ioan Aron megyei rendőrfőkapitány utasítására elkészül egy közérthető alkalmazási módszertan, amelyet a kormányhivatal körlevélben juttat el a települések polgármestereinek. Egyelőre csak figyelmeztetik a helyi hatóságokat, és remélik, nem kell bírságolni – mondta a kormánymegbízott. (-kas)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.