Az idei városnapok különlegessége – azonkívül, hogy a vásár már csütörtökön megkezdődött – abban állt, hogy bárki szabadon jelentkezhetett a szervező csapatba önkéntesnek.
Ez a lehetőség felkeltette jónéhány fiatal érdeklődését, és annak ellenére, hogy eleinte nem tudták, mire vállalkoztak, úgy döntöttek, hasznosan töltik el az idejüket: míg mások szórakoznak, addig ők dolgoznak, ami utólag ugyanolyan érdekesnek bizonyult. A kis csapat tagjai május elseje és nyolcadika között segédkeztek a különböző programok, előadások lebonyolításában, az érdeklődők tájékoztatásában stb., de mindemellett ismerkedtek, barátkoztak, és szívvel-lélekkel végezték a rájuk bízott feladatot.
A program és a társaság is nagyon rugalmas volt. Sok érdekes előadáson vehettem részt, és új arcokat ismertem meg, akikhez bármikor fordulhattam segítségért. Örvendetes, hogy vannak olyan fiatalok akik szabad idejüket a segítségre fordítják, mégpedig Sepsiszentgyörgy városnapjainak lebonyolításában vesznek részt, és remélem, lesz még folytatás.
Molnár Andrea
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.