Az RMDSZ kitart korábbi álláspontja mellett, hogy körülbelül 2,5–3 százalékkal csökkenteni lehetne a munkaadók társadalombiztosítási hozzájárulását – fejtette ki a Háromszék kérdésére Kelemen Hunor szövetségi elnök.
Elmondta, meglátásuk szerint ez lehetséges, a kormánynak meg kell keresnie a forrásokat bevételei növelésére, például a még mindig nagyon jelentős mértékű feketemunka visszaszorításával. A társadalombiztosítási hozzájárulás csökkentése a munkaadói oldalt támogatná, de ösztönözné is új munkahelyek teremtésére – vélekedett az RMDSZ elnöke. A koalícióban május második felében tárgyalnak a kérdésről, egyelőre nem állnak rendelkezésükre olyan adatok, amelyek miatt módosítaniuk kellene álláspontjukat – hangsúlyozta.
Mint ismeretes, a Nemzetközi Valutaalap romániai küldöttségének vezetője, Jeffrey Franks és Traian Băsescu államfő is úgy látja, a társadalombiztosítási járulék csökkentése egyelőre nem lehetséges. Emil Boc miniszterelnök tegnap elmondta: a társadalombiztosítási hozzájárulás csökkentéséről vagy szinten tartásáról az első fél év letelte után dönt a kormány, amikor elemzik a költségvetési bevételeket. (-kas)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.