Az ország legkisebb megyéjében, azaz Háromszéken működik a legtöbb bejegyzett civil szervezet, mégis meglehetősen kevesen tartották fontosnak a tavaly novemberben megalakult Hiti önkéntes központ által első ízben meghirdetett kiállításon való részvételt...
...öt sepsiszentgyörgyi, egy bükszádi ifjúsági egyesület, a cserkészek, a Vöröskereszt és a Caritas segélyszervezetei hoztak némi bemutatkozó anyagot, támogatóként, tanácsadóként a megyei tanács Európa-irodája és a tűzoltóság képviseltette magát. A megnyitón Sztakics Éva alpolgármester elmondta: húsz év kellett ahhoz, hogy újra kicsírázzon, amit a valamikor együtt építő, dolgozó, egymást segítő közösségekben a kommunizmus lerombolt. Kelemen Éva-Orsolya szervező, a Hiti elnöke pedig azt hangsúlyozta, hogy a mennyiség mellé most már minőségben is fel kell sorakozniuk az önkénteseknek. A tegnap délután a megyeháza előtt megtartott kiállítás amúgy zárórendezvénye volt a héten lezajlott kerekasztal-beszélgetéseknek, az ismerkedés és a saját tevékenységek bemutatása mellett fotó- és graffitiversennyel, élő lánccal és villámcsődülettel (flash mob) is próbálták színesíteni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.