Ma 19 órától a megyeszékhelyi Szabó Kati Sportcsarnokban bajnoki elődöntőt játszik a Sepsi FC, amely a Galaci United együttesét látja vendégül. A párharc az egyik fél két győzelméig tart. A másik ágon a Marosvásárhelyi City’US és a Székelyudvarhelyi SK mérkőzik meg egymással, a viadal első összecsapásán pedig a címvédő marosiak nyertek 9–2-re.

Nehéz mérkőzés előtt állunk, ám nem elképzelhetetlen egy szentgyörgyi győzelem. Nagyon bízunk a tudásunkban és felkészülésünkben, továbbá nagy reményeket fűzünk ahhoz, hogy meg tudjuk szorongatni a galaci együttest – nyilatkozta Tót Csaba, a zöld-fehérek edzője. A tréner még hozzáfűzte: Mindenki bizonyítani és győzni akar! Mánya Szabolcsot leszámítva – aki kisebb sérüléssel bajlódott egész héten – mindenki egészséges és harcra kész. Mánya egész héten nem edzett, de reménykedem, hogy az esti mérkőzésen már bevethető lesz – fűzte hozzá Tót. Annak ellenére, hogy a negyeddöntő két hazai mérkőzésén sok sárga lapot inkasszáltak be a sepsiszentgyörgyi teremlabdarúgók, senkit sem fenyeget az eltiltás. Szerencsénkre csak két játékosunknak van két-két sárga lapja, így remélem, hogy egy esetleges döntőbe jutás esetén sem lesz gondunk ebből – nyugtázta az edző.
A két alakulat idén csak a bajnokságban találkozott, s mindegyik csapat megnyert egy-egy mérkőzést. A Sepsi FC a 2010–2011-es idény első fordulójában járt a Duna menti városban, ahol az utolsó pillanatban 6–5-re kapott ki Galactól. A szentgyörgyi visszavágón a Tót-legények már jobban futballoztak, és 5–3-as sikert könyvelhettek el. A Galaci United az élvonalbeli küzdelemsorozat alapszakaszát 45 ponttal a második helyen fejezte be, a Sepsi FC harmadik volt 37 ponttal. A két csapat közül a szentgyörgyi rendelkezik a bajnokság második legjobb támadásával, a vendégek pedig a második legjobb védekezéssel. Tehát nagyon érdekes és kiélezett csatára számíthatunk, amely ma remélhetőleg Sepsi FC-győzelemmel zárul. Ehhez pedig kell a sepsiszentgyörgyi labdarúgódrukkerek támogatása is, így ma este, ha mód van rá, jöjjenek ki a sportcsarnokba, és szurkoljanak a zöld-fehér mezes fiúknak. A fiúk jobban játszanak, ha látják, hogy tömve vannak a lelátók, és egyszerűen szárnyalnak, ha hallják a közönség buzdítását és vastapsát – állítja Tót Csaba, aki maga is azzal számol, hogy ma este nagyon sokan kilátogatnak a csapat első elődöntős mérkőzésére. Hajrá, fiúk! Hajrá, Sepsi FC!
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.