A visegrádi államok – Csehország, Lengyelország, Magyarország és Szlovákia – védelmi miniszterei május 12-én Lőcsén megegyeztek egy közös harccsoport létrehozásában 2016 első feléig. A döntés különös jelentőségű, hiszen az eddigitől eltérő módon katonai és biztonságpolitikai arculatot ad a laza regionális szövetségnek.
A visegrádi együttműködést 1991. február 15-én hozták létre a kommunizmus maradványainak felszámolására, a függetlenség, a demokrácia és a piacgazdaság megszilárdításának, valamint a sikeres európai integráció elősegítésére, illetve a közép-európai államok történelmi tapasztalatokban gyökerező, egymással szembeni ellenérzéseinek feloldására. A mumus Moszkva, az összefogás célja pedig az volt, hogy a közép-európai országok végre beléphessenek az ígéret földjére, Európába. A Szovjetunió felbomlásának és a liberális kapitalizmus győzelmének egységbe kovácsoló eufóriája két évig tartott, és az EU-integráció előszobájának felfogható Közép-európai Szabadkereskedelmi Egyezmény 1992-es létrehozásában csúcsosodott ki. Csehszlovákia szétválásával, a magyar–szlovák elhidegüléssel és az uniós integráció lelassulásával a visegrádi csoport lendülete is fokozatosan alábbhagyott, és találkozóik egyre ritkábbá váltak. A dackorszak csak 1998-ban ért véget, amikor fiatal, tettre kész vezetők kerültek hatalomra a visegrádi országokban. Ez volt az az időszak, amikor Szlovákia kivételével a többiek csatlakoztak a NATO-hoz, és az EU is elérhető közelségbe került.
A V4-ek eredeti céljai 2004-re valósultak meg: ekkorra minden érintett csatlakozott a NATO-hoz, illetve az Európai Unióhoz, mindenütt megtörtént a demokratikus átmenet, és végbement a piacgazdaság megszilárdítása. Nem csoda hát, hogy az új évezred első évtizedét Varsótól Budapestig az identitáskeresés jellemezte. S bár a V4-ek találkozói nem nélkülözték a kohézió megerősítését, a közös uniós érdekképviseletet és a regionális programokat szorgalmazó szólamokat, érdemi lépések ez irányban nem történtek.
Az idén húszéves együttműködés túl van a dackorszakon, valamint a ,,kamaszos" idealizmuson, és érdekeire összpontosítva talán végre nagykorúvá válhat. Ehhez azonban nem ártana egy erőteljes intézményi háttér kiépítése, hiszen a struktúrát szinte teljesen nélkülöző szövetség egyetlen komolyabb szervezete a 2000-ben létrehozott Nemzetközi Visegrádi Alap, amely tudományos-kulturális jellegéből fakadóan nem éppen a reálpolitika igényeit hivatott kiszolgálni. Annál alkalmasabb lehet erre a harccsoporttal kapcsolatos megegyezés. A visegrádi együttműködés története rámutatott, hogy a V4-ek csak akkor fogják átlépni saját árnyékukat, ha nemzeti érdekeiket újradefiniálva képesekké válnak a valódi együttműködésre.
A lőcsei találkozón nemcsak egy közös harccsoport létrehozásáról volt szó, hanem arról is, hogy a V4-ek rendszeresen gyakorlatoznának a NATO égisze alatt. Az első ilyen tréninget 2013-ban tartanák Lengyelországban.
George Friedman, a Stratfor amerikai elemzőcég alapítója szerint nem is annyira a harccsoporton a hangsúly, mint inkább az országok stratégiai döntésén, amellyel létrehoztak egy alszövetséget, és ,,elkezdtek felelősséget vállalni saját nemzetbiztonságukért". A szakértő olyan geopolitikai szükségszerűségnek tartja a visegrádi csoport arculatának védelmi jellegű bővítését, amelytől korábban minden résztvevő ódzkodott.
A visegrádi csoport új arculata iránti igény geopolitikai hátterében Oroszország ,,feltámadása" áll. Moszkva energiapolitikája segítségével egyre öntudatosabban igyekszik befolyást szerezni az egykor a keleti tömbhöz tartozó térségben, s a 2008-as grúziai beavatkozás megmutatta, hogy nem fél fegyverrel érvényesíteni érdekeit, ha a ,,puha" módszerekkel semmire sem megy.
Az, hogy Közép-Európát mennyire rémítette meg a 2008-as invázió, sem a NATO, sem az EU vezető hatalmait nem érdekelte igazán. Ilyenkor jönnek jól a régi regionális kezdeményezések, amelyeket le lehet porolni, s új életet lehet lehelni beléjük. Ide tartozik a visegrádi együttműködés is, amelynek célkitűzései többnyire megvalósultak ugyan, de aggodalmai húsz év után is többé-kevésbé ugyanazok. A Moszkvától való félelem egyébként nem csak a közép-európai térséget jellemzi, de az északit is. A rettegés pedig hatékony motorja az összefogásnak, így nem csoda, hogy a másik, EU-n belül működő harccsoport éppen a skandináviai–balti régióban található.
A V4-ek új kezdeményezésének élére Lengyelország állt. Varsó sosem rejtette véka alá Moszkvával szembeni ellenérzését. Lengyelországot nem csak határozott fellépése, de történelmi, illetve jelenlegi külpolitikai kapcsolatai is ideális vezetővé teszik. A lengyelek mind a Baltikumhoz, mind a Kárpát-medencéhez ezer szállal kötődnek, gondoljunk csak a lengyel–litván unióra, vagy Báthory István uralkodására lengyel királyként. Lengyelország emellett az Egyesült Államok legelkötelezettebb közép-európai szövetségese, egyben a térség legnépesebb, legdinamikusabban fejlődő országa.
Varsónak egyéb oka is van arra, hogy a létrehozandó harccsoport élére álljon: az orosz–német közeledés, amely történelmi reflexeket vált ki belőle. Minderre az is rátesz egy lapáttal, hogy Berlin egyes értékelések szerint eltávolodott az EU-tól és a NATO-tól. Németország tőle szokatlan módon a líbiai katonai beavatkozás kérdésében szembeszállt Franciaországgal, holott korábban kínosan ügyelt arra, hogy az Európát egykor romba döntő francia–német ellentétnek írmagja se maradjon.
A 2011 második felében esedékes lengyel EU-elnökség egyik fő célkitűzése az európai katonai együttműködés erősítése. Egy biztos: Moszkva nem fogja jó szemmel nézni Varsó további szárnypróbálgatásait.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
