A tizenegyedik végzős nemzedék ballagott el tegnap a kolozsvári Babeş–Bolyai Tudományegyetem Politikatudományi és Közigazgatási Kara közigazgatási tanszékének sepsiszentgyörgyi tagozatán.

Egy szakasz lezárul, de kezdődik a másik, menni kell tovább, tanulni, tapasztalatot gyűjteni – búcsúztatta a tanárok nevében a közel hatvan hallgatót dr. Székely Zsolt egyetemi docens, aki a nappali és távoktatásos tagozatú végzősöket átmeneti évfolyamnak nevezte a múlt és a jövő között, mert ők a sepsiszentgyörgyi egyetem életének első szakaszában, a Csíki utcai székházban kezdték tanulmányaikat, részt vettek a költözésben, és az új épületéből ballagnak.
Codrin Munteanu egyetemi tanár azt hangsúlyozta, a jelenlegi végzősöktől és az őket követő nemzedékektől függ, milyen lesz a jövő társadalma, ezért arra kéri őket, a könnyű érvényesülés helyett válasszák mindig az emberi értékek útját.
A félig kész Bibó István-amfiteátrumban tartott ballagási ünnepségen diplomákat, elismerő okleveleket kaptak a hallgatók, a szülők, rokonok, barátok pedig virágokkal halmozták el őket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.