A könyvkiadásban nálunk uralkodó állapotokat foglalta össze a címben kiemelt mondattal. A kiadónak, mint annyi más vállalkozásnak, nincs önálló tőkéje, minden kiadvány esetében sorba kell állni a pályázatokból remélt támogatásért, amely kedvező döntés esetében is a könyvek kiadását és nem a kiadót segíti. Nyertes pályázat esetén is a könyvek forgalmazója 30–40 százalék nyereséggel toldja meg a kiadvány forgalmi értékét. Ezeknek következménye, hogy a könyvkiadás állapota siralmas, a valamikori tízezres példányszámok mára verseskötet esetében 300-ra zsugorodtak, a prózai munkák példányszáma legfeljebb ennek a duplája, és az ezer példányban piacra kerülő prózai művek rekord teljesítménynek számítanak.
A találkozón nem hangzott el ugyan, de az anyagi kockázattal terhelt könyvkiadás velejárója az is, hogy a "fogyasztó" általában a könyvet ajándéktárgyként képzeli el, s az érdeklődők jelentős többsége elvárja, hogy a szerző baráti gesztusként kézjegyével lássa el annak ellenére, hogy a nagyérdemű szerző rendszerint 20–30 példányt kap honoráriumként a kiadótól, amelyet aztán "illik" szétosztogatni.
Végül is arról van szó, hogy a könyv kereskedelmi áru-e – fejtegette a kiadóvezető irodalomtörténész – vagy kulturális érték. Ha csupán áru, akkor a könyvkiadás végleg elsorvad, a tőkeszegény kiadó ugyanis nem vállalhatja hosszú távon a veszteséges "termelést", és csődöt mond. Ez alól csak akkor van kivétel, ha a nagylelkű mecenatúra más forrásokból fedezi a ráfizetéses kiadást. A művészi és tudományos értékrendben figyelemre méltó alkotásokat az államnak vagy civil szerveződésű alapítványoknak kellene támogatniuk.