Tegnap nem volt tanítás a Baróti Szabó Dávid Középiskolában, sőt, az igazgatói tisztséget sem láthatta el Dimény János: a diáknap alkalmával a tanulók közül került ki az intézmény direktora, a tanároknak pedig alkalmazkodniuk kellett az új rendszabályzathoz.

Szász Barna, aki már második "mandátumát" töltötte diákigazgatóként, reggel nyolckor átvette a hatalmat, majd hamarosan az "osztályharc" is kezdetét vette. Volt osztálybemutató, táncverseny, ki mit tud, iskolaismereti teszt, sakk-, bűvöskocka-, csocsóverseny, maffia curling és szkander. A déli órákban kiértékelték a versenyeket, a győztesek megkapták jutalmukat. Örvendtek a tanárok is, hiszen már rágyújthattak, illetve megszabadultak szigorú felügyelőiktől, s kimehettek az iskola kapuján úgy, hogy ne kelljen büntetéstől tartaniuk.(Hecser)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.