Nyolcadik alkalommal tartottak községi napokat Uzonban a hét végén. A rendezvénysorozat keretében tegnap délben kopjafát avattak néhai t. Nagyobb Péter (1902–1983) emlékére a református templom kertjében. Az ünnepi istentiszteleten t. Ungvári Barna András lelkipásztor emlékezett elődjére, aki a legnehezebb időszakban, 1949–59 között szolgálta Uzon református közösségét, pezsdítette az életet a diktatúra sötét éveiben, s ezért három év és nyolc hónap börtönbüntetést szenvedett.

Mocsáry-Gondos Irén koszorúz A szerző felvétele
Az avatón dr. Ráduly István polgármester elmondta, részben szomorú, hogy csak most kerül sor az emlékjel állítására, részben boldog, hogy ez megtörtént, s az eseményen részt vehet. Szabó Margit, a Tatrangi Sándor Általános Iskola igazgatója elszavalta Márai Sándor Halotti beszéd című versét, majd az előrement tiszteletes lánya, Mocsáry-Gondos Irén a polgármester segítségével leleplezte az emlékoszlopot, Balázs Antal alkotását.
A rendezvénysorozat már pénteken megkezdődött, de a legtöbb műsort szombatra időzítették. Hetedszer szervezték meg a virtusvetélkedőt. A legerősebb település címért négyen vívtak meg, közülük három helybeli csapat. Volt rönkforgatás, sodrófahajítás, gumiabroncsdobás, Toldi-próba, zsákcipelés, kosártartás, söröshordó-rakodás és még néhány versenyszám. Legügyesebbeknek az uzoniak bizonyultak, őket követték a szentivánlaborfalviak és a csíkszentimreiek. A napokon óriáskürtőst is sütöttek. Ezt huszonöt szentivánlaborfalvi, főleg asszony készítette, s 15,05 méteresre sikeredett. Volt továbbá főzőverseny, motoros ügyességi verseny, különböző előadásokon, koncerteken lehetett részt venni. Tegnap felvonultak a huszárok, majd a szabadidőközpontban versenyző fúvószenekarok és mazsorettek.
A községi napok alkalmával dísztanácsülést is tartottak, ezen Tolna testvérváros polgármesteri, Tolna megye alelnöki szinten képviseltette magát.
Tegnap este a Bikini-koncert után tűzijáték szerepelt a műsorban a rendezvénysorozat záróakkordjaként.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.