Javítani kell a sertéstermelők alkupozícióját, és az árfigyelő rendszer mellett az árrésfigyelést is be kell vezetni – ezt javasolták egyebek közt az uniós tagállamok agrárminiszterei múlt heti brüsszeli tanácskozásukon, amelynek egyik legfontosabb napirendi pontja a nehéz helyzetbe került sertéságazat volt.
Dacian Cioloş mezőgazdasági EU-biztos ígéretet tett arra, hogy e javaslatokat figyelembe fogja venni az unió közös agrárpolitikájának (KAP) reformja során, a konkrét jogszabályi indítványok megfogalmazásakor. Hasonlóan nyilatkozott azokkal a felvetésekkel kapcsolatban is, miszerint a sertéságazatban is fontos lenne hosszú távon a minőség növelése és az innováció, illetve szükség lenne a promóciós lehetőségek bővítésére. Több miniszter úgy fogalmazott a vitában, hogy a sertéságazatban válságkezelés helyett válságmegelőzésre lenne szükség.
A miniszterek tanácskozásán Lengyelország javasolta a cukorkvóta tizenöt százalékos emelését. Ezt számos olyan ország képviselője támogatta, ahol a korábbi évek cukorreformja következtében radikálisan csökkent, illetve meg is szűnt a cukortermelés. Egyelőre nem született döntés a tizenöt százalékos kvótaemelésről. Cioloş rövid távon a helyzet stabilizálását a kvótán kívüli cukor felhasználásában, illetve az import növelésében látja, ezen felül pedig megerősítette szándékát, hogy a KAP-reform során a cukorpiac további liberalizálására tesz majd javaslatot. A cukorreform kiinduló pontja annak idején az volt, hogy a harmadik világ dél-amerikai fejlődő országai piachoz jussanak a támogatott európai cukorgyártás leépítése révén. Ezek a támogatott államok azonban időközben sokat fejlődtek, másrészt pedig felmentek az energiaárak. A cukorból bioetanolt készítenek, s emiatt még magasabb lett a világpiaci ára.
A lengyelek azt is javasolták, hogy a jelenlegi, tonnánkénti 101 euróról emeljék 130 euróra a gabona tonnánkénti intervenciós árát, az uniós biztos szerint azonban ez nem indokolt, a mai ár jól betölti a biztonsági háló szerepet.
A miniszteri tanácsülésen támogatólag vették tudomásul azt a francia kérést, amely az aszálykárok miatt előleg folyósítását kéri a területalapú támogatásból. Szó esett a miniszterek tanácskozásán kötelező erdészeti jogszabályok meghozatalát célzó kezdeményezésekről is. E tekintetben egyelőre teljes konszenzus nem, csupán minősített többség alakult ki, ugyanis Nagy-Britannia, Svédország és Hollandia kétségbe vonja az erdészeti ágazat további szabályozásának szükségességét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.