A kézdiszéki EMNT-iroda és a Demokrácia Központ közös szervezésében rendhagyó tárlatra került sor a múlt hét végén a kézdivásárhelyi református egyházpalotában. A tárlat azon régi iratok fénymásolataiból áll, amelyek a honosítás kapcsán kerültek elő féltve őrzött rejtekhelyeikről.

Fotó: Kézdiszéki EMNT
A ,,magyar időből" származó dokumentumokat a megnyitón eredetiben mutatták be azok tulajdonosai, s az iratokkal együtt néhány érdekes tárgyi emlék is előkerült. Így például a katonai személyi igazolójegy – dögcédula –, mely fegyverek társaságában volt befalazva, vagy a harapófogó, amelynek segítségével többen is megmenekültek az orosz fogságból. A kötetlen hangulatú találkozón Illyés Botond történész segítségével idézték fel a kort, felvételről tekintették meg a magyar csapatok Kézdivásárhelyre való bevonulását. Ezt követően Bardócz Csaba kézdiszéki EMNT-elnök olvasott fel a régi iskolai bizonyítványokban található bejegyzésekből, levelekből, visszaemlékezésekből. A régi iratok fénymásolataiból álló tárlat munkanapokon továbbra is megtekinthető a kézdivásárhelyi EMNT-irodában. (Iochom)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.