Annak dacára, hogy itt született és a Székely Mikóban érettségizett, első alkalommal tartott ismertető beszámolót Sepsiszentgyörgyön a Moldvai Csángómagyar Szövetség ügyvezetőjeként az oktatási program felelőse, Hegyeli Attila.
Hegyeli Attilának amolyan mozgalmi spiritus rectorként az a véleménye, hogy a mostani magyar oktatási erőfeszítések Moldvában csak akkor hozhatnak eredményt, ha az elkövetkező évtizedekben sem lankadnak. A tizenegy éve kibérelt parasztházakban beindult oktatási program pillanatnyilag 25 településen 2200 gyereket ölel fel, ebből 14 falu román iskolájában heti három-négy magyarórára is járhat már kilencszáz tanuló. A feladatokat jelzi, hogy egy kiterjesztés rendjén további hat-hétezer tanulót lehetne még bevonni a programba. A 230 000-es moldvai katolikusságból 200 000 magyar eredetű, s közülük ma ötven-hatvanezer ember még rendelkezik több-kevesebb magyarnyelv-ismerettel.
Hegyeli Attila szerint a program sikere a tanítói létszám megtöbbszörözésén és a kimaradt települések bevonásán múlik, és nyilván a megfelelő hátországi támogatáson. Nagy eredmény, hogy a mai hatvan magyar tanítónő egyharmada már csángóföldi származású. Az előadó hosszasan fejtegette az archaikus jellegű csángó magyar és a polgári magyar identitástudat közti, történelmileg magyarázható különbségeket, feladatának tekinti ugyanis ama szkeptikus nézeteket megcáfolni, melyek a Moldvai Csángómagyar Szövetség erőfeszítéseinek célszerű voltát kérdőjelezik meg.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.