Valaha Románia ünnepelt csillaga volt, majd Magyarországra települt át a szőke színésznő, Széles Anna. Nem hallgatja el, hogy tud a becsületébe vágó, bár alaptalan pletykákról, amelyek végigkísérték ifjúkorát. Természetesen, büszke akkori sikereire, amint a tíz éve kapott nemzetközi elismerésre is, ám az is boldoggá teszi, hogy a népszerű televíziós szappanoperában kap mai alkatához illő szerepet.
Soha nem szerepelt a bulvárlapok címlapján. Igaz, amikor becsületébe vágó pletykák keringhettek volna róla, még nem virágzott ez a műfaj. Széles Anna Romániában a legnépszerűbb színésznő volt. Népszerűségét nemcsak szépségének és tehetségének köszönhette, hanem annak is, hogy a legkedveltebb román színészhez, a kolozsvári születésű Florin Piersichez ment feleségül. Első sztárnak lenni pedig még a diktatúrában is kifizetődő dolog, amit Széles Anna esetében az bizonyít, hogy nála magasabb fellépti díjat egy színésznő sem kapott Romániában, telt tehát a jövedelméből egy hófehér Ford Fiestára még a Daciák korában is. A szép színésznőről sok pletyka terjengett, persze, csupán szájról szájra, hiszen ezeket akkor nem lehetett megírni.
― A legkellemetlenebb az volt, hogy összehoztak Ceauşescu fiával, Nicuval. Semmi közöm nem volt a diktátor fiához, mint ahogy az is kacsa volt, hogy az amerikai színésznő, Goldie Hawn, aki valóban nagyon hasonlított rám, a lányom lenne. Ez a pletyka már azért is lehetetlenről szólt, mivel csak két év a korkülönbség köztünk ― sorolja, s cáfolja is egyben a róla keringő, legkínosabb történeteket.
Románia szőke csillagát felfedezték a magyar filmesek is. 1968-ban Markos Miklós rendező felkérte a Pokolrév főszerepére, majd a Németh László regényéből készült Irgalom többrészes tévésorozat főszerepét játszhatta el. Aztán 1989-ben végleg áttelepedett Magyarországra, ahol néhány sikeres év után szép csendben mintha elfelejtették volna. A fordulat 1997-ben következett be:
― Tíz évvel ezelőtt meghívtak a magyar filmesek világtalálkozójára, ahol nagy nemzetközi sztárokat tüntettek ki az Arany Pillangó díjjal. Többek között a tengerentúlon élő Tony Curtis és Hargitai Miklós, az egykori Mr. Universe is részesült e kitüntetésben. Nem kis meglepetésemre én is megkaptam ezt a díjat, a Magyarországon játszó színészek közül egyedüliként.
Napjainkban újra csúcsközelbe került.
― Beválogattak a Szeress most tévésorozatba, s elmondhatom: állandó szereplő vagyok. Egy házvezetőnőt alakítok, akit Hárs Borbálának neveznek. Bori néni megbízható, dolgos, jó humorú, okos asszony, akinek mindenről megvan a véleménye. Sokszor úgy érzem, mintha a megírt mondatokat már mondtam volna a valóságban is. Szeretnék még sokáig Bori néni lenni.
K. GY.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.