A gyerekek éppen nagyszüneten tartózkodtak, amikor beléptem a Bethlen Kata I–IV. Osztályos Iskola tágas udvarába. A gyerekek jókedvénél csak az iskola kertjének füve volt nagyobb. Egy dolog már ekkor megnyugtatott: a zoltáni gyerekek életerősek, mozgékonyak, és nagyon szeretnek játszani. Az úgymond tanáriban Hajnal Katalin tanítónő és Orbán Fitosi Melinda zenetanárnő (itt vallásoktatóként van jelen) fogadott, a harmadik pedagógus, Lemhényi Katalin a gyerekek egy csoportját és az óvodásokat bábszínházba vitte.
– Huszonöt gyerekünk van – mondja Hajnal Katalin –, tizenkettő jár a I–III. és tizenhárom a II–IV. osztályba. Valamennyien egészségesek, életerősek, mozgékonyak... Ami a heti két test­nevelési órát illeti, mi tartjuk. Korábban szakos tanár járt el hozzánk tornaórát tartani... Fel­szereltségünk? Nem dicsekedünk, az van, amit a gyerekek hoznak, az pedig a labda és az ugrókötél, télen pedig a szánkó. Amint láthatta, kertünk eléggé lejtős, remek szánkópályát kínál. Na persze, minden testnevelési órát nem tölthettünk el a szánkózással, s akkor az osztályba vonultunk tornászni. Ilyenkor igyekeztünk átmozgatni az izmokat, igyekeztünk fejleszteni a gyerekek ütem- és ritmusérzékét, helyzet és mozgásérzékelését. Természetesen, amennyire ezt tehettük a padok korlátozta szűk területen. – Amikor az iskolába kerültem, ezelőtt huszonhat évvel – mondta másnap Lemhényi Katalin, mert újra kimentem az iskolába – volt az udvaron tornakapu, volt ugrógödör, volt... Változott a helyzet a tavasz beköszöntével – mondták a tanítónők –, előkerültek a labdák s velük a különféle játékok, aztán megnyílt a lehetőség az atlétikára, ezen belül a futásra. Ha labdajátékokban nem is szerepelhettünk (a gyerekek kis létszáma, koronkénti megosztottsága miatt), a megyei rendezvényeken atlétikában már részt vettünk a futóversenyeken. Aztán még valami: beindult a táncoktatás, Gáspár Attila tanár úr rendszeresen átjön hozzánk táncot tanítani a gyerekeknek. Ez igen jó, hiszen a tánc is fejleszti a tanulók mozgáskészségét, ritmusérzékét. Mindent összegezve, lehetőségeinket felülmúlva igyekszünk az egészséges életmódra nevelni tanítványainkat.

– A nagyon tágas óvodába (1960-ban építette a kollektív, akkor ötven-hatvan gyerek járt az óvodába) tizenhárom gyerek jár – így Barabás Csilla óvónő, aki 1982-től oktat itt –, öt az előkészítő, kettő a nagy és hat a kicsi csoportba. A nap rendszerint játékkal kezdődik, aztán következnek sorban a kötelező foglalkozások anyanyelvi, matematikai, román nyelvi, környezetismereti témákban, de nem marad ki a zene, a rajz sem. A témákhoz kapcsolódik a játék, ha erre van lehetőség. Mi tagadás, nagyon szeretnek játszani a kicsik, elevenek, mozgékonyak. Játékgyűjteményünk nagy, s hozzá adott a terület is bent, az épületben. Ilyen szép időben élünk az udvar kínálta lehetőségekkel. Minden ünnepre, jeles napra alaposan felkészültünk, május 8-án rendeztünk egy Népi gyermekjátékok vetélkedőt, melyen részt vettek a község óvodái (a gidófalvi, az angyalosi, a fotosi, a zoltáni). Nagy élményben volt részünk. Csodálatosak voltak a gyerekek, aranyosak. Előadásuk, vetélkedőjük nagyban erősíti a szülőkkel való kapcsolatot, mely kapcsolat addig is jó volt. Nagy terveket nem szövök, minden vágyam, hogy még sok-sok éven át működhessen ez az óvoda, hogy maradéktalanul teljesíthessem hivatásomat, melyet magam választottam.
Vegyes érzelmekkel búcsúztam Étfalva­zoltántól. Ami nagyon elgondolkoztatott, az az, hogy sóhajgyengék a munkafeltételek (természetesen, a testnevelésre gondolok) az iskolában. Hely van az udvaron, de nincs játszótér, nincs semmilyen, sportolásra alkalmas létesítmény (pálya, ugrógödör..), a teremfelszerelésekről nem is beszélve... Sok kis iskolában megfordultam, de sporttéren ilyen szegényet még nem láttam. Na meg aztán maga az iskola épülete sem ragyog a gondozottságtól... Ezeken mindenképpen el kellene gondolkodnia az önkormányzatnak, a központi iskolának. És még valami: a községközpontban, Gidófalván van új tornaterem, van iskolabusz, miért nem lehet hetente kétszer bevinni a kis iskolák gyerekeit testnevelési órákra úgy, mint teszi ezt a kőröspataki iskola a kálnoki gyerekekkel? Ezen is el kellene gondolkodniuk az illetékeseknek... A gyerekek nevében előre is köszönjük megértésüket és pozitív hozzáállásukat.