Erőpróba és erőfitogtatás

Átrendeződnek a politikai viszonyok – Toró T. Tiborék bejegyezték az új pártot a bukaresti törvényszéken

Aki akár közelebbről, akár nagyobb távolságból figyeli közéletünk alakulását, illetve ennek átrendeződését, az érzékelheti, micsoda erők és indulatok, minő emberi gyengeségek ütköznek, micsoda szóerupciók lövellnek politikai port a magasba.
A hazai és Kárpát-medencei politikai átrendeződéseket figyelve fontos folyamatok sodorvonala érzékelhető. Először is kiépült az erős szervezeti struktúrával és parlamenti, kormányzati kapcsolatokkal rendelkező, pillanatnyilag a kormányzati mérleg nyelveként szereplő, de az erre-arra lengés képességét is talonban tartó RMDSZ. Most a szövetség a két évtized alatt kiépített érdek-képviseleti monopóliumát látja a hazai és magyarországi térfélen is veszélyeztetve. Képviselői agresszív megnyilvánulásainak eredőjét, a politikai élet rejtett aknáit legtöbbször itt kell erre alkalmas detektorral keresni.
Máris markáns – és ártalmas – szembenállás erővonala alakult ki az RMDSZ némely képviselői és a magyar kormányzat új nemzetpolitikáját megjelenítő politikusai között. Az elmarasztaló szemrehányások a Fidesz ellen, miszerint "az RMDSZ-nek szembe kell néznie azzal, hogy Magyar­ország és a magyar kormány részéről barátságtalan üzenetek, rossz, szelektív szimpátiák, valamint ellenszenvek alapján meghozott döntések születnek" (Markó Béla). Túlzott mértékben negligálják egy erős magyar képviselet súlyát és jelentőségét a szövetség által is felvállalt (vagy nem erről van szó?) alapvető kérdések, a régiók újraszabása, az autonómia, a kisebbségi törvény összehozásában. Az úgynevezett "kiszorítási kísérleteket" – nincs más mód – tudomásul kell venni. A demokrácia központok kiépítése, a státustörvény alkalmazásával járó feladatkör átruházása, az oktatási támogatást kezelő, az RMDSZ által működtetett Iskola Alapítvány "kisemmizése" és a feladatkörnek a Romániai Ma­gyar Pedagógus Szövetség (RMPSZ) hatás­körébe való átutalása világosan jelzi, hogy az új magyar nemzetpolitika képviselői valóban a kialakult RMDSZ hatalmi monopóliumát óhajtják a civil szervezetek bevonásával korlátozni.
Ennek oka nem az RMDSZ bukaresti, illetve parlamenti és kormányzati szerepvállalásában, hanem a két évtized során ide-oda, hol a liberális jobb-, hol a balliberális oldal, hol a szocialisták felhajtó- erejének áramlásával sodródó politikában keresendő. Ugyanez volt tapasztalható a magyarországi kapcsolatokban is. "A pártoktól való egyenlő távolságtartás" elve és gyakorlata a határon kívül rekedt magyar nemzetrészek kirekesztésének elfogadását eredményezte. Ki­tagadtak bennünket a nemzetből, de együtt koccintgattak a nagy nemzeti ünnepségeken kitagadóinkkal.
Észre kellene venni, hogy ez a politikai kétlakiság és kétkulacsosság milyen morális károkat okozott és okoz ma is a magyar érdekképviseletnek. Oda kellene figyelni a közvélekedésre is, ehelyett viszont újabb politikai preferenciák körvonalazódnak. Adrian Năstase jól érzékeli, hogy az RMDSZ romló viszonya a magyar nemzetpolitika képviselőivel, s a hazai magyar kormányzati szerepvállalás közötti magyar vergődés jó alkalom egyrészt arra, hogy a mérleg nyelvének szerepkörét betöltő RMDSZ kormányzatból való kilépése a kormány várva várt biztos bukását eredményezze, és politikai ide-oda csapódása a szövetség jó hírnevét hívei körében is további erózió alá fogja.
Csapdahelyzet ez, mert például a tanügyi törvény kikezdésének minősíthetetlen politikai manővere, a kisebbségi törvény elfogadásának toszogatása – és, ha elfogadják, milyen is lesz ez, mit hoz a "konyhára? –, szóval, ha a kormányzatból kilép az RMDSZ, a mai ellenzék politikai mellékvágányai felé sodródik, s tömegbázisának lemorzsolódása miatt a következő választások alkalmával esetleg a parlamenti bejutási küszöböt sem éri el.
Eme sodorvonal áramlásának felerősödését hajtja az MPP-s hátszél, amely csak az erdélyi jobboldali pártokkal képzel el választási koalíciót, s úgy tűnik, mindenik szekértáborban immár elég sokan érzékelik, hogy alapvető kérdésekben együttes fellépésre, választási koalícióra, közös jelöltállításra van szükség, de újfent felerősödnek – lásd Marosvásárhelyt és Kolozsvárt – a "csak a mi jelöltünket támogatjuk" önpusztító botorságok.
Ennek így nem lesz jó vége.