Gyermeknap
* Sepsiszentgyörgyön szerdán gyermeknapot tartanak. A program egész nap több helyszínen zajlik: a Gróf Mikó Imre utcai színpadon, a Gyermekek Palotájában, a Szabadság téren, a Korzón, az Erzsébet parki zenepavilonnál változatos műsorokkal, együttesek fellépésével, interaktív játékokkal, vetélkedőkkel.
A gyermeknapi vásár a belvárosban 11–19 óráig tart. A rendezvény miatt lezárják az utat 8–20 óráig a Tribel vendéglő és a római katolikus templom közötti részen, valamint a Gróf Mikó Imre utcában a Gödri Ferenc utca sarkától a park felőli sarokig.
* A gyermeknapon a rendőrség és a csendőrség nyitott kapukkal, színes programmal várja a gyermekeket. Szerdán 10–12 óráig a csendőrség és a rendőrség sepsiszentgyörgyi székhelyének udvarán bemutatják a rendőrség műszaki felszereléseit, a céljárműveket, a kriminalisztikai laboratórium eszközeit, a távközlési készülékeket, a radarokat. Lesz rendőrkutyás bemutató, a gyermekek kipróbálhatják az ujjlenyomatvételt is.
Színház
* A sepsiszentgyörgyi M Stúdió szerdán 19 órától a Lajtha László Stúdióteremben az Othello és hőn szeretett Desdemonája című előadását játssza. Rendező: Mihai Măniuţiu, koreográfus: Uray Péter.
* A sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely Ahogyan a víz tükrözi az arcot című előadását ma és szerdán 19 órától a Bod Péter Megyei Könyvtár Gábor Áron Termében mutatja be. Rendező: Fazakas Misi.
Közlekedés
Pénteken este kevéssel hét után balesethez riasztották a rendőröket. Az előzetes felmérések szerint N. Iosif (77) brassói lakos a kézdivásárhelyi Ady Endre utcából Torja irányába haladva parkolni óhajtott, de úgy kanyarodott balra, hogy nem biztosította be magát, és nekiment egy szabályosan szembejövő kocsinak. Az ütközésben a 22 éves kézdiszentléleki nő által vezetett kocsiban utazó 17 éves lány könnyebben megsérült, kórházba szállították sebei ellátására. A szonda tanúsága szerint egyik gépkocsivezető sem volt ittas. A baleset körülményeit vizsgálják.
Kékfény
Lopás. Kézdivásárhelyen újabb mérleges tolvajt fogtak. Szombat este riasztották a rendőröket az egyik üzletből, hogy egy férfi paradicsomot próbált lopni úgy, hogy előbb lemért bizonyos mennyiséget, a címkét felragasztotta, majd újabb 70 dekányi terményt rakott a zacskóba. A helyszínre érkező rendőrök azonosították a gyanúsítottat, E. Zoltán (22) helybeli lakost. Lopással vádolják.
Erdészeti kihágás. A múlt hét elején komplex bűnmegelőző csoport végzett ellenőrzést egy zabolai cégnél. A rendőrök két másodlagos fuvarlevelet találtak, amely szerint M. Bogdan (34) brassói lakos, a cég megbízottja befogadott a raktárba egy 10,85 köbméteres fenyőfűrészáru- és egy 9,914 köbméteres nyárfadeszka-szállítmányt, de a fuvarlevél nem volt törvényesen kitöltve. A megbízottat megbírságolták, a faanyagot lefoglalták, amíg eredete kiderül.(Rendőségi tájékoztató)
Röviden
Táncház. Sepsiszentgyörgyön a Míves Házban a Guzsalyas Alapítvány szervezésében ma 16.30 órától évadzáró gyermektáncház, zenél a Folker együttes.
Pinceklub. A sepsiszentgyörgyi Kónya Ádám Művelődési Házban ma 18 órától a Selye János Pszichoklubban kötetlen beszélgetés. Házigazda: Dulányi B. Szidónia pszichológus.
Vércukorszintmérés gyermekeknek. A kézdivásárhelyi Nők Egyesülete és a városi kórház szervezésében csütörtökön 12 órától ingyenes vércukorszintmérést tartanak gyermekeknek a Vigadó kiállítótermében. A szűrővizsgálatra felhívják azoknak a szülőknek a figyelmét, ahol a családban cukorbeteg van, és elvárják a túlsúlyos gyermekeket is, kizárólag szülői kísérettel vagy írásos beleegyezéssel.
Támogatócsoport. Szenvedélybetegeket (alkohol-, kábítószer-, játékfüggők stb.) és hozzátartozóikat várják minden kedden 18 és 20 óra között Sepsiszentgyörgyön a szemerjai református egyházközség könyvtártermében. A teljes diszkréció garantált. Érdeklődni a szemerjai lelkészi hivatalnál munkanapokon délelőtt vagy telefonon: 0729 121 188, 0757 352 541.
Találkozó. Az Együtt a rák ellen egyesület szerdán 18 órától találkozót tart Sepsiszentgyörgyön a Míves Házban, amelyre az egyesületi tagokon kívül az érdeklődőket is elvárja.
Fogadóórák. A fogyasztóvédelmi felügyelőség szerdán 11–14 óráig Kézdivásárhelyen a postaépület 3-as szobájában tart fogadóórát. v A szotyori faluházban szerdán 10 és 12 órától Rápolti István falufelelős fogadóórát tart. * A Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi, Martinovics utcai székházában ma 18–19 óráig Fazakas Mihály és Takó Imre önkormányzati képviselő tart fogadóórát.
Elzárják az ivóvizet Sepsiszentgyörgyön szerdán 13–17 óráig a Sajtó utcában.
Megtalálták Kádár József Daciájának forgalmi engedélyét. Szerkesztőségünk titkárságán veheti át délelőttönként.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.