Aki nem akar a társadalom hasznos tagjává válni, boldoguljon, ahogy akar – ezt az üzenetet fogalmazta meg a sepsiszentgyörgyi önkormányzat a város szociális lakásrendszerének átalakítására-felszámolására.

Ennek jegyében őszig megszüntetik a Sing-Singként emlegetett Csíki negyedi létesítményt, mely nagyban hozzájárult a városrész lezüllesztéséhez. Az ingyenélőket, akik úgy rendezkedtek be, hogy segélyekből tengődjenek, mert "nekünk jár", akik a három, négy, öt gyermekük után járó pénzből akarnak megélni, s ezt a felfogást továbbítják a következő nemzedéknek is, nem fogja többé támogatni az önkormányzat – szögezte le Antal Árpád polgármester.
A szociális lakásrendszer teljes átalakítása, a későbbiekben felszámolása júliustól kezdődik, a Csíki negyedi létesítmény jelenlegi lakóit tüzetes elemzésnek vetik alá, azokat, akik talpra akarnak állni, továbbra is támogatja az önkormányzat: a Mikes Kelemen utcai, most felújítandó tömbházban ajánlanak fel nekik lakrészt, de az is felmerült, hogy azoknak a sepsiszentgyörgyi lakosoknak, akik például munkahelyért más településeken bérelnek lakást, meghatározott ideig lakbérüket a város fizetné.
A Mikes utcabeli második tömbháznál egyébként javában zajlik az átépítés, a polgármester szerint még idén átadják. A már szociális lakóházként működő zöld tömbházban szintén átszervezés várható, ott is megvizsgálják, kik azok, akikkel beköltözésük óta nem volt gond, és nekik a bérelt lakást felajánlják megvásárlásra, kifizetésére – akárcsak Szépmezőn – több lehetőséget biztosítva. A Csíki negyedi megürülő Sing-Sing későbbi rendeltetése még függőben, lehetőségként felmerült többek között, hogy egyetemi bentlakássá alakítják át – bármi is lesz sorsa, a fontos az, hogy többé ne jelenjenek meg olyan lakásvásárlási hirdetések, melyek a lakótelepet eleve kizárják – fogalmazott a polgármester.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.