Magyar nyelven is ki lehetett tölteni a népszámlálás elektronikus íveit, ám ezzel a lehetőséggel az interneten magukat megszámlálók alig több mint egy százaléka élt Szlovákiában.
Vasárnap éjfélkor lezárult az elektronikus népszámlálási adatlapok kitöltésének lehetősége. A szlovákiai lakosság 563 694 adatlapot töltött ki online – közölte tegnap Ľudmila Benkovičová, a statisztikai hivatal elnöke. A hivatal az Új Szó kérdésére közölte: 7437 ívet töltöttek ki magyarul.
Ez az adatlapok 1,32 százalékának felel meg, miközben a magyarság aránya ennek a hét és félszerese. Interneten összesen 398 644 személyi, 49 657 házra és 115 393 lakásra vonatkozó kérdőívet töltöttek ki. Magyarul 5214 személyi, 860 ház- és 1363 lakásadatlapot dolgoztak fel. Az ívek kitöltésénél a nyelvválasztás az első lépések között szerepelt, így azt sem lehet mondani, hogy a statisztikusok eldugták volna ezt az opciót.
Azok, akik hagyományos módon szeretnék kitölteni a számlálóíveket, június 6-ig tehetik meg. Addig tart ugyanis az ívek gyűjtése. Közben az Új Szó több olvasója továbbra is arra panaszkodott, hogy mind a mai napig nem kapta meg a népszámlálási íveket. A statisztikai hivatal elismerte, tud a problémáról, mely főként a nagyobb városokat érinti. Ezekben – elsősorban Pozsonyban – több száz számlálóbiztos "dezertált". Benkovičová hozzátette: a cenzus helyi lebonyolításáért az önkormányzatok a felelősek, a hivatal nem gyakorolhat rájuk nyomást, csak kérheti őket.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.