Nem kíván pánikot, feszültséget kelteni az érettségiző diákok körében a megyei tanfelügyelőség a vizsgatermek bekamerázása hírével, de azt sem szeretné, ha a vizsgázók úgy gondolnák, elektronikus megfigyelés hiányában bátran használhatják a puskákat, ezért nem teszi közzé, milyen biztonsági intézkedéseket foganatosít az idei érettségin – mondotta Keresztély Irma főtanfelügyelő.
Százhetvennyolc végzőssel kevesebb jelentkezett érettségire, mint ahány diákot tanév elején nyilvántartottak a háromszéki végzős osztályokban, az említettek feltételezhetően egy-két tantárgyból megbuktak, illetve ismétlőre maradtak. A korábbi esztendőkben ballagott érettségizőkkel együtt 2013-an iratkoztak be a vizsgákra, 1371-en magyar, 642-en román tannyelvű osztályokból. A hétfőn kezdődő érettségit hat bizottságban és öt albizottságban szervezik meg, a lebonyolításban közel ötszáz pedagógus vesz részt, szülők, civil szervezetek nem jelentkeztek megfigyelőként.
A biztonságot illetően a tanfelügyelőség latolgatja megfigyelő kamerák vásárlását, bérlését, ám erre anyagi okokból kevés az esély. Az írásbeli vizsgák idejére százharminc tantermet kellene bekamerázni, nagyobb a valószínűsége a "csupán" tanári felügyeletnek, de azt úgy kívánják megszervezni, hogy mindenki megértse, az egyenlő esély biztosítása érdekében kizárólag a diákok tudásának kell érvényesülnie, és nem néhány tanár engedékenységének, rosszul értelmezett segítőkészségének. Tavalyhoz hasonlóan a szóbeli vizsgákat nem osztályozzák, a nyelvi és számítógép-felhasználói kompetencia felmérése csak tájékoztató jellegű, ellenben kötelező a jelenlét, az érettségi átlagát a négy írásbeli eredményéből számítják ki, átmenő média a hatos.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.