Ez alkalomból nem szemrehányás, hanem miheztartás végett említem, hogy a nemzeti emléknappá nyilvánítást az Országgyűlésben az MSZP elutasította – 55 szavazattal a 302 igennel szemben, annak a "merjünk kicsik lenni" filozofálásnak a jegyében, miszerint "a javaslat rontja Magyarország jószomszédi kapcsolatait, és ez nem szolgálja a határon túli magyarok érdekeit". Az LMP-bÅ‘l tizenketten tartózkodtak. Ezek az adatok azért idÅ‘szerűek, mert egyrészt a kommunizmus félszáz éves magyarországi uralmának agymosását illusztrálják, másrészt napjainkban is láthatjuk, hogy a nemzeti "összetartozás" miként fest az anyaországban. A jóslat pedig, hogy a javaslat rontja Magyarország jószomszédi kapcsolatait, csak a szlovák szélsÅ‘ségesek, nevezetesen Jan Slota hÅ‘zöngéseiben jelentkezett, és annak ellenére, hogy a magyar Országgyűlés által elfogadott törvény csak az anyaországra érvényes, a nemzeti összetartozás jegyében a megemlékezés általánossá vált Trianon utódállamaiban is, és az anyaország meg az elszakított nemzetrészek kapcsolatainak erÅ‘sítéséhez vezetett.
Az, hogy még mindig vannak az együtt ünneplés kapcsán pártok és személyek közötti torzsalkodások, nevetséges és mellékes, maga a mozgalom a lényeg, amelynek ezen a napon, de hétköznapjainkban is a magyar–magyar összefogás igénye és gyakorlata a meghatározó eleme.
A trianoni emléknap alkalmával arra a jelenségre is oda kell figyelnünk, hogy a jövÅ‘ évi választások elÅ‘futamaként elszaporodtak a magyarságot provokáló nacionalista megnyilvánulások, a kolozsvári Mátyás-szoborcsoport körül tomboló lokális hacacáré, Székelyföld brüsszeli képviseletének kiátkozása, a tanügyi törvény visszacsurgatásának kísérlete a régi mederbe. Mindezek a magyar–magyar összefogást is erÅ‘síthetik, ha képesek vagyunk arra figyelni, hogy az ellenünk fordított fegyver visszafelé sülhet el, hisz a nemzetközi szinten is összehordott sokféle badarság önleleplezÅ‘ is lehet.