Lokálpatrióta érzelemvulkánok kitörése kísérte László Attila budapesti diadalútját. És ez úgy is van jól, hogy a kézdivásárhelyi fiú győzelme a Csillag születik tehetségkutatón a legglobalistább gondolkodó esetében is a szűkebb pátria büszkeségét tolja az előtérbe. Mert itt van egy srác, aki – akár a népmesében – hamuban sült pogácsával a tarisznyájában elindult, s most íme, övé a királylány és a fele királyság. És vele együtt egy kicsit a miénk is.
Nehéz eldönteni, meddig kell tartania ilyenkor az önfeledt pezsgőzésnek, és mikortól számít ünneprontásnak a legjobb szándékú féltés is. Mert az első jelzések már korábban megérkeztek, amikor Attila talán még csak az első próbatételen jutott túl a királylány kezéért zajló vetélkedőben. Hogy bezzeg a tavalyi Erdély hangja elnevezésű versenyben a zsűri a döntő közelébe sem engedte a gyereket, az igazán hozzáértőknek pedig egyértelműen tetszik. Lehetne elkezdeni sorolni a két verseny eltérő elbírálási szempontjait, de nem érdemes, hiszen végső soron szubjektív döntésről beszélhetünk, s a kör itt be is zárul. Sokkal fontosabb ennél, mi lesz, mivé engedik, hogy legyen a kézdivásárhelyi tinisztár.
Attila lenyűgöző módon jelenített meg a budapesti vetélkedőn egy bizonyos dalstílust, ehhez megnyerő külső, bájos-szégyenlős mosoly társult, jó adag eredendő naivitás – és készen is volt a nyerő koktél. A kereskedelmi televíziók tehetségkutatójának embert próbálóbb része azonban csak ezután kezdődik: a celebformálásba való befektetésnek gyorsan meg kell térülnie, s erről aláírandó – vagy már előzetesen aláíratott – szerződések rendelkeznek. A legutóbbi Szent György-napok egyik vendége, Somló Tamás szavaival élve: ez a műfaj nem a tehetségnevelésről szól, a képletet számok alkotják, többek között a lenyúzott bőrök mennyiségéről, aztán a többség számára jöhet a süllyesztő.
Kézdivásárhely összmagyar hőse még gyerek. Emberi és énekesi szempontból egyaránt. Ennek a hihetetlenül önbizalomerősítő, lelket acélozó győzelemnek a birtokában most kellene józannak maradni, tanulni, hangot, énektudást csiszolni, megalapozni egy hosszú távon sikeres, egzisztenciális biztonságot kínáló pályát. A Csillag születik-győzelem nem a csúcs, csak alaptábor a csúcstámadáshoz. Ezért hát, Attila, vigyázz magadra! És kedves szülők, vigyázzanak Attilára, mert más nem fog vigyázni rá. Nem ellene, érte aggódom.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.