Nehéz eldönteni, meddig kell tartania ilyenkor az önfeledt pezsgőzésnek, és mikortól számít ünneprontásnak a legjobb szándékú féltés is. Mert az első jelzések már korábban megérkeztek, amikor Attila talán még csak az első próbatételen jutott túl a királylány kezéért zajló vetélkedőben. Hogy bezzeg a tavalyi Erdély hangja elnevezésű versenyben a zsűri a döntő közelébe sem engedte a gyereket, az igazán hozzáértőknek pedig egyértelműen tetszik. Lehetne elkezdeni sorolni a két verseny eltérő elbírálási szempontjait, de nem érdemes, hiszen végső soron szubjektív döntésről beszélhetünk, s a kör itt be is zárul. Sokkal fontosabb ennél, mi lesz, mivé engedik, hogy legyen a kézdivásárhelyi tinisztár.
Attila lenyűgöző módon jelenített meg a budapesti vetélkedőn egy bizonyos dalstílust, ehhez megnyerő külső, bájos-szégyenlős mosoly társult, jó adag eredendő naivitás – és készen is volt a nyerő koktél. A kereskedelmi televíziók tehetségkutatójának embert próbálóbb része azonban csak ezután kezdődik: a celebformálásba való befektetésnek gyorsan meg kell térülnie, s erről aláírandó – vagy már előzetesen aláíratott – szerződések rendelkeznek. A legutóbbi Szent György-napok egyik vendége, Somló Tamás szavaival élve: ez a műfaj nem a tehetségnevelésről szól, a képletet számok alkotják, többek között a lenyúzott bőrök mennyiségéről, aztán a többség számára jöhet a süllyesztő.
Kézdivásárhely összmagyar hőse még gyerek. Emberi és énekesi szempontból egyaránt. Ennek a hihetetlenül önbizalomerősítő, lelket acélozó győzelemnek a birtokában most kellene józannak maradni, tanulni, hangot, énektudást csiszolni, megalapozni egy hosszú távon sikeres, egzisztenciális biztonságot kínáló pályát. A Csillag születik-győzelem nem a csúcs, csak alaptábor a csúcstámadáshoz. Ezért hát, Attila, vigyázz magadra! És kedves szülők, vigyázzanak Attilára, mert más nem fog vigyázni rá. Nem ellene, érte aggódom.