Büntetik az adósokat

2011. június 10., péntek, Közélet

Vérre menő büntetésekre számíthatnak azok a vállalkozók, akik nem fizetik be időben az adójukat. Egy idén februártól érvénybe lépett jogszabály alapján ugyanis a büntetőkamatok mellett havonta öt százalékkal növekvő bírság is terheli az adóst.

A szigorítás az adófizetési fegyelmet hivatott visszaállítani. Az adóhátralékot terhelő büntetőkamatokat ugyan 0,1-ről 0,05 százalékra csökkentették, a késedelmi bírságok összegét azonban jelentősen növelték. "A megszorítás lényege, hogy ha az adóhátralék harminc napot meghaladó, a büntetőkamatok mellett az összeg öt százalékának megfelelő bírságot is kirovunk a késlekedőre – közölte Ambrus Attila megyei pénzügyi igazgató. – Ha továbbra is fennmarad a késlekedés, hatvan nap után már tízszázalékos a bírság, kilencven után pedig 15 százalékos. És ez már igen fájdalmas méreteket tud ölteni."
Ambrus Attila szerint a háromszéki vállalkozók többsége fegyelmezett adófizető, ha esetenként némi késedelemmel is, de igyekeznek törleszteni az állammal szembeni kötelezettségeiket. Tizenöt százalék köré teszi a notórius adókerülők rétegét, ők azok, akik sűrűn felbukkannak különböző cégneveken, legalább három-négy vállalkozást már csődbe vittek, aztán újakat nyitottak. "Munkatársaimtól pontos nyilvántartást kértem ezekről a cégekről, amelyek a továbbiakban különleges figyelemben részesülnek" – jelezte Ambrus Attila.
A pénzügy új megyei vezetője azonban nem csak a korbácsot suhogtatja, hanem valamennyi adóst, ilyen-olyan okokból bajba jutott cégvezetőt tárgyalásra invitál. A nyitás jegyében mindenki kap még egy esélyt – jelentette ki. "Elődeim is folytattak tárgyalásokat az ügyfelekkel, ezek is szolgáltatnak bizonyos kiindulási pontokat. Azok a cégek ugyanis, amelyek a korábban tett ígéreteiket sem tartották be, vélhetően most sem lesznek korrekt partnerek. Mi viszont értelmes kompromisszu­mokra törekszünk, nem lehet az a célunk, hogy cégek szűnjenek meg, hiszen minden egyes vállalkozás bezárása kieső adóbevételt, új munkanélkülieket termel. Mindenkit arra kérek hát, keressenek meg, hiszen csak így tudunk segítséget nyújtani a túléléshez" – mondta az igazgató.
A tárgyalások fontosságát támasztja alá az is, hogy egy kilencven napot meghaladó adótartozás, konzultációs szándékot sem tanúsító cég esetében kötelező a vagyonzárolás, a bankszámlazárolás – és a folyamat innen már visszafordíthatatlan. Ha azonban sikerül megfelelő törlesztési menetrendet kidolgozni, megelőzhető a vég. Az intézmény ezzel kockázatot is vállal, hiszen ha egy megállapodás értelmében felfüggesztik a végrehajtási folyamat beindítását, a cégvezető pedig ezt követően csődeljárást kér, már nem felel saját vagyonával, a felelősség pedig a pénzügyre hárul. "A tárgyalások során azonban elég jó eséllyel ki lehet szűrni a cégük helyzetét és lehetőségeit ismerő vezetőket, akik a pénzmozgás ismeretében pontos törlesztési időpontokat javasolnak" – vázolta Ambrus Attila.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 760
szavazógép
2011-06-10: Közélet - Farkas Réka:

Lehetetlennel határos küldetés (Akadályok a kisebbségi törvény útjában)

Újabb akadályok gördültek a kisebbségi törvény elfogadása elé, ezúttal a nemzeti kisebbségek képviselői csoportja terjesztett be módosító javaslatokat, és ez meggátolhatja, hogy az RMDSZ elvárásainak megfelelően a parlamenti ülésszak végére elfogadják a jogszabályt.
2011-06-10: Közélet - Iochom István:

Muskátli került a kátyúba (Járhatatlan utak Kézdivásárhelyen)

Tegnap reggel negyed tíz körül szokatlan eseményre lettek figyelmesek Kézdivásárhelyen a Gyárak és az Állomás utca kereszteződésénél elhaladó gépkocsivezetők, gyalogosok egyaránt.