Szerdán este tÃz óra körül Kézdivásárhelyen egy 64 éves nÅ‘t a lakásán támadott meg két álarcos férfi. Az egyedül élÅ‘ nÅ‘ a tévét nézte, amikor rárontottak, egyikük kezében kés, a másikéban kötél volt.
Halállal fenyegették, pénzt és ékszereket követeltek. A megfélemlÃtett nÅ‘ megjelölt egy helyet, ahol egy kis táskában az ékszereit tartja, s amÃg azt keresték, sikerült kimennie a házból és segÃtségért kiáltania. A rémült támadók menekülÅ‘re fogták, hátrahagyva a kb. 80 grammnyi arany ékszert is. A ház elÅ‘tt kocsi várta Å‘ket, amelyben három másik férfi ült. A rendÅ‘rök hamarosan kézre kerÃtették a gyanúsÃtottakat, a kocsit a közlekedésrendészet járÅ‘re ismerte fel a 13E Kovászna–Sepsiszentgyörgy úton, a rétyi útkeresztezÅ‘dés közelében. B. Levente (18), G. Norbert (19), K. Szabolcs (19), E. Albert Ervin (23), G. Attila Szilamér (24) kézdivásárhelyi lakost Å‘rizetbe vették. Az eddigi adatok szerint az elsÅ‘ kettÅ‘ hatolt be a nÅ‘ lakásába, a másik három kinn várakozott. Tegnap mind az ötüket a kézdivásárhelyi bÃróság mellett működÅ‘ ügyészség elé állÃtották rablás vádjával és elÅ‘zetes letartóztatásukat kérték – tájékoztatott a rendÅ‘rség szóvivÅ‘je. (p. m.)
Önnek is fontos, hogy megbÃzható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? SzÃvesen olvas a háromszéki művelÅ‘dési életrÅ‘l, új könyvekrÅ‘l, szÃnházi elÅ‘adásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kÃnáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.