Pünkösd vasárnapján reggel negyed tízkor autóbusszal érkezett meg édesanyjával Kézdivásárhelyre László Attila, a Csillag születik tehetségkutató verseny győztese. A Petőfi Sándor-iskola előtti parkolóban mintegy harminc rajongó, köztük édesapja, id. László Attila és Simon Júlia iskolaigazgató várta az autóbuszból mosolyogva leszálló fiatal énekest, aki fogadta a gratulációkat, és iskolatársainak autogramot osztott.

László Attila fiatal rajongóival
Attila szűkszavúan azt nyilatkozta, hogy a verseny megváltoztatta az életét, mindenképpen zenész és énekes akar lenni, de még nem döntötte el, hogy itthon vagy Budapesten folytatja-e középiskolai tanulmányait. Egyelőre a legfontosabb a sikeres képességvizsga – mondotta –, majd e hónap 18-án nagyszabású koncerttel köszöni meg támogatóinak, rajongóinak, hogy hozzájárultak ahhoz, a Csillag születik győztese lehessen. A kézdivásárhelyi sportcsarnokban vagy a Perkőn tartott koncert után már megy is vissza Magyarországra, ahol egész nyáron zsúfolt program elé néz, 25-én egy amerikai világsztár, Kesha előtt lép fel Budapesten, a Maldív-szigetekre csak a tél folyamán utazik el szüleivel együtt, addig itthon és az anyaországban rengeteg fellépés vár rá.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.