Meglepő eredményt adott a Capital üzleti lap felkérésére a Cégbíróság által végzett országos összesítés: Háromszéken öt nőből egy cégtulajdonos, miközben a fővárosban nyolcból mondhatja el egy ugyanezt.

A vállalkozás tudása elsajátítható: Háromszéken is megalakult a női vállalkozószövetség
Romániában 540 000 nő rendelkezik tulajdonnal valamely hazai cégben, további 65 000 egyéni vállalkozást indított. A vállalkozók 34 százalékát teszik ki a népesség több mint felét jelentő nők, kétszer kevesebben merészkednek az üzleti világ mezejére, mint a férfiak, a hagyományt tehát még nem sikerült megtörniük. A sikeres üzletember ismérvei eszerint: jól ápolt, erős, elegáns, férfi.
A legtöbb vállalkozó nő a fővárosban található, 125 000, de 17 és 25 ezer közötti Konstanca, Temes, Iaşi, Prahova, Brassó és Kovászna megyében. A mezőny megyéi mind népesebbek Háromszéknél, azért feltűnő a 23 000 itteni női részvényes vagy társtulajdonos. Az elemzés a jelenséget nem a női bátorság rendkívüliségével, hanem azzal magyarázza, hogy emitt főleg a könnyűipar (elsősorban a textilipar) az uralkodó ágazat.
Vannak megyék, ahol a nők lassan versenghetnek a férfiakkal (legalábbis a számuk tekintetében), ilyen Brăila, Bákó, Mehedinţi vagy Dâmboviţa, és vannak, ahol még vizet sem vihetnek nekik, mint Hargita, Giurgiu vagy Beszterce-Naszód.
A Capital által megkérdezett nők véleménye a kérdésről igen színes. Van, aki semmi hátrányt nem említ, mert a gyengébbik nemhez tartozik, van, aki azzal büszkélkedett: míg körülötte a férfiak csődöt jelentettek, ő talpon maradt, de olyan is, aki szerint az üzleti világban a nőnek többet (kétszer annyit) kell dolgoznia a sikerért, mint a férfinak. Bárhogy is legyen, a számok sokatmondóak: az Eurostat jelentése szerint például 2006-ban az Európai Unióban az ugyanolyan munkakört betöltő nő 17,7 százalékkal kevesebbet keresett, mint férfi társa. Ez a különbség három év múlva is csak 17,1 százalékra mérséklődött.
Soha ennyi nő a német vállalatok vezetésében
Németországban minden korábbinál nagyobbra, tavaly csaknem 28 százalékra emelkedett a nők aránya a vállalatvezetők körében – közölte a német statisztikai hivatal.
A térnyerés fokozatosan ment végbe. Másfél évtizeddel korábban nagyjából egyötödös, 21,8 százalékos volt a nők részaránya a német vállalatok felső vezetésében. Tavaly már meghaladta az egynegyedet, de még így is jóval elmarad a foglalkoztatottak teljes körében meglévő 45,6 százalékos aránytól.
A vállalatvezető nők jellemzően fiatalok, a relatív többség (37,9 százalék) 39 év alatti. Ugyancsak jellemző, hogy minél nagyobb a vállalat, annál kisebb a nők aránya a felső vezetésben. A negyvennél kevesebb embert foglalkoztató cégeknél átlagon felüli, 35 százalékos, a legkevesebb negyven embert foglalkoztató vállalkozásoknál viszont átlag alatti, 23,4 százalékos. Az ötven vagy annál több alkalmazottat foglalkoztató cégeknél pedig csupán 16,9 százalékos.
Ugyanakkor az utóbbi 15 évben elsősorban a nagyobb vállalatoknál emelkedett a női részarány a csúcspozíciókban, míg a kisebb cégeknél szerény növekedés mutatkozott, a kis- és közepes vállalkozásoknál viszont eleve magasabb szintről emelkedett tovább. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.