Árkos épületei kerültek elsőként az építészszakma "ítélőszéke" elé az Épített harmónia kezdeményezés részeként, amely a legutóbbi húsz esztendő polgári célú építkezéseinek állapotát, a települések ily módon kialakuló arculatát igyekszik számba venni.


A legtöbb – nyolc – pontot kapó árkosi ház (fent) és az ellenpólus
A műépítészeket és statikai szakembereket tömörítő, Harmónia szakmai csoportosulás kezdeményezője és mozgatója, Zágoni Aladár építésztechnikus elmondása szerint fotókkal és videofelvételekkel dokumentált "térképet" rajzoltak a Sepsiszentgyörgy melletti község építészeti arculatáról. A "termést" a szakma képviselői legutóbbi összejövetelükön értékelték.
A 31 közszemlére tett házat 496 szavazat sorolta három – szép, közepes, illetve tervezetlen-gyenge – kategóriába. Az elsőre a házaknak mindössze 5,85 százaléka, azaz két épület érdemesült, a közepesek közé 42,14 százalék, hét ház került, míg az elriasztó példák száma volt a legnagyobb: 52,01 százalék, azaz nyolc ház. Az építészek és statikusok a házak tervezettségét, kivitelezését, utcaképbe való beilleszkedését, térben való elhelyezkedését – nem utolsósorban pedig az udvar és kerítés arculatát vették alapul véleményformálásukban. Mérvadónak tekinthető értékítéletükkel elsősorban a szakma rangját igyekeznek visszaadni a polgári célú építkezésben, de esztétikai fogózkodókat is szeretnének nyújtani a házépítést tervezőknek.
Az Épített harmónia kezdeményezés az alsó-háromszéki településeken folytatódik, a felmérések minősítését továbbra is közösen végzik az építészeti szakma képviselői, tapasztalataikat pedig megosztják a településvezetőkkel is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.