A Sepsiszentgyörgy központjában gyakran sétálgatónak talán feltűnik néha, hogy a több mint egy éve felavatott Magma Kortárs Művészeti Kiállítótér környékén néha a szokottnál nagyobb a mozgás. Valószínűleg nem tűnődik el azon, hogy benézzen-e vagy sem.
.jpg)
A legtöbb résztvevő tudatosan megy el az itt megrendezett kiállításokra, kevés a spontán betévedő, bár városunkban a kortárs művészetek, főként a kortárs képzőművészet szilárd alapokon, állandóan jelen van, meglepően sok az alkotó, és viszonylag népes az érdeklődő tábora.
A június tizedikén, pénteken este megnyílt, A rácstörő című kiállítás, mely Baász Imre (1941–1991) installációit, akcióművészetének fotódokumentumait tárja az érdeklődő elé, többeket vonzott a kiállítótérbe, mint a kevésbé ismert nevek. Ismert és kevésbé ismert – kijelenthetjük, hogy Baász Imre kapcsán az előbbi jelző érvényes, hiszen a művész születésének hetvenedik, halálának huszadik évfordulója alkalmából egész éves rendezvénysorozat igyekszik bemutatni életművét, melynek a pénteki kiállításmegnyitó egy újabb állomása. Baász Imre az avantgárd mozgalom jeles képviselője, grafikus, akcióművész, aki egyedi formanyelvvel installációi, akciói, témaelemző tárlatai révén egzisztenciális kérdéseket feszeget, a kisebbségi helyzetben való megmaradás, kitörés lehetőségéről próbál a befogadóhoz szólni. Ő szervezte meg a Médium 1-et, az első országos jellegű kortárs kiállítást, majd a már nemzetközi Médium 2-t, továbbá ő indította el az Annart performanszfesztivált.
Művészete nem nyerheti el minden réteg tetszését, mindenki rajongását, de egy próbát megér. Hiszen a kortárs művészetekben kevésbe jártas érdeklődő számára is egy óriási biztosítótű, egy sor véres ing, egy halom kenyér elgondolkodtató, sokatmondó lehet.
Tóth Gödri Iringó
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.