A kis- és magánvállalkozások finanszírozási igényeit igyekeznek kielégíteni azok a mikrohitel-konstrukciók, amelyeket a Bethlen Gábor Alapítvány kínál. A kolozsvári szervezet által működtetett BGA Microcredit IFN Rt.-nél kezdő vállalkozások is eséllyel folyamodhatnak hitelhez – jelentette ki Mátis Jenő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács Gazdasági Szakbizottságának alelnöke, a Bethlen Gábor Alapítvány Mikróhitelezési Társaságának vezérigazgatója. Aki kisvállalkozásként próbált már hasonlót a kereskedelmi bankoknál, bizonyára érzékeli a különbséget, annak ellenére, hogy az Európai Unió kiemelt célként kezeli e vállalkozói réteg finanszírozási igényeinek kielégítését.

Kisvállalkozások számára jelentheti az előrelépés lehetőségét a mikrohitelcsomag
Az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács (EMNT) és a Bethlen Gábor Alapítvány Mikrohitelezési Társasága között idén márciusban köttetett együttműködési szerződés értelmében több erdélyi városban áll a kisvállalkozók rendelkezésére hitelezési szaktanácsadás és segítség, így a sepsiszentgyörgyi Demokrácia Központban is. A mikrohitelek iránt máris élénk az érdeklődés, mondta el Mátis Jenő vezérigazgató, ezért az eredetileg évi 60–80 hitel kihelyezésére "kalibrált" intézmény máris újabb pénzügyi befektetőkkel tárgyal forráslehetőségei bővítése érdekében.
A nem banki pénzintézménynek számító rt.-nél hitelt igényelhetnek az 1–9 alkalmazottat foglalkoztató mikrovállalkozások, a 10–49 alkalmazottal rendelkező kisvállalkozások, valamint a kettős könyvelést vezető egyéni és családi vállalkozások. Az igénylőknek a hitelkérelemhez csatolt részletes üzleti tervben kell bemutatniuk gazdasági tevékenységüket és a tervezett beruházást, illetve vállalniuk kell az üzleti tervben és a hitelkérésben leírtak szerinti megvalósítást. A beruházás gazdasági megvalósíthatósága (tervezett gazdasági mutatók), illetve a telekkönyvben jegyzett ingatlanfedezet – amely legalább 150 százalékban fedezi a hitel értékét és teljes futamidőre számolt kamatokat – bemutatása ugyancsak szükséges feltétel.
A Microcredit Rt. négy fajta mikrohitelt kínál. A hosszú távú mikrohitel kizárólag a gazdasági tevékenységhez szükséges új vagy használt autók, gépek, berendezések vásárlására, a termelési tevékenység korszerűsítésére, illetve a kapacitás növelésére, hőenergetikai korszerűsítésre, kazánházak modernizálására használható. A legfeljebb 40 000 lejes hitel változó éves kamata a ROBOR plusz három százalék, a legnagyobb futamidő 36 hónap, legfeljebb három hónapos türelmi idővel. A rövid távú mikrohitel meglévő gépekhez, berendezésekhez szükséges pótalkatrészek vásárlására, alapanyagok és árukészlet beszerzésére, illetve infrastruktúra feljavítására, korszerűsítésére fordítható. Az erre pályázó vállalkozásnak is legalább egyéves múltat kell felmutatnia, a megítélhető összeg 20 000 lejig terjedhet. Itt a kamat ROBOR + négy százalék, a legnagyobb futamidő 12 hónap, türelmi idő nélkül.
Lehet önrésztámogatásra is igényelni mikrohitelt, és kiemelt figyelmet érdemel a Start up elnevezésű mikrohitel is. Utóbbi kizárólag a gazdasági tevékenységhez szükséges új vagy használt autók, gépek, berendezések vásárlására fordítható, a termelési tevékenység korszerűsítésére, illetve kapacitásnövelésre, termelési célú épületek létesítésére vagy bővítésére, valamint alapanyagok és árukészlet vásárlására. A megítélhető összeg legfeljebb 40 000 lej, a kamat ROBOR + négy százalék, legnagyobb futamidő 36 hónap, hat hónapos türelmi idővel. Utóbbi esetben a vállalkozást a hitelkérelem elbírálását követő egy hónapon belül kell létrehozni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.