Hogyan alakul a hitelezés, mennyire jellemző az óvatosság mind ügyfelek, mind bankok esetében – kérdeztük Briota Liviu Zsolttól, a Román Kereskedelmi Bank (BCR) Hargita és Kovászna megyei igazgatójától.
A hitelezés enyhe fellendüléséről lehet beszélni, viszont a 2008 előtti szinttől nagyon távol vagyunk – értékeli Briota Liviu Zsolt, hozzátéve: akkor ugyanis egyfajta irracionális lelkesedés lett úrrá a globalizált világon, ami a mostani válságba torkollott, napjainkban mind a lakosság, mind a cégek óvatosak, amikor hitelért kellene folyamodniuk, de a bankok is még körültekintőbbek a pénzkihelyezést illetően.
"Nem számíthatunk arra, hogy a közeljövőben – a következő két évben – a banki pénzcsapok nagyon megnyílnak. Viszont a Romániában létező több mint negyven bank továbbra is folyósít kölcsönöket és harcol az ügyfelekért akciós ajánlatokkal. Például érdemes megpróbálni újrafinanszírozni fölvett hiteleinket előnyösebb feltételekkel, illetve a bankhoz fordulni egyéb termékért: különféle betétek, hitelkártya, betéti kártya, internetes bankolási lehetőség, lakáscélú megtakarítási számla, biztosítások állnak a kliensek rendelkezésére" – hangsúlyozta a Román Kereskedelmi Bank Hargita és Kovászna megyei igazgatója.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.