Szászmogyorós önkormányzata – arra hivatkozván, hogy az ő lakóiról van szó – Bölön adminisztratív területén, a hírhedt "104-es faluban" (az ott házat épített romák személyazonossági igazolványát szinte kivétel nélkül a Szászmogyorós községhez tartozó Lüget 104-es címre állították ki) víz- és csatornázási munkába kezdett. A Brassó megyeiek önkényeskedését az erdővidékiek nem nézték jó szemmel, s riasztottak minden szóba jöhető hatóságot. Fellépésüknek eredménye is lett: az elkezdett munkát felfüggesztették, a kivitelező céget a rendőrség és a Kovászna Megyei Építkezési Felügyelőség is megbírságolta.
A munkálatot a törvénytelenül létesült telep felső végében kezdték el, ahol a bölöniek csak ritkán járnak, és az országútról sem látszik. A polgármesteri hivatal figyelmét az elkezdett beruházásra tegnap reggel egy, a korláti úton erdőre menő bölöni hívta fel. Rudolf Béla alpolgármester a rendőrséghez fordult segítségért, az esetet pedig jelentette a kovásznai és brassói kormánymegbízottnak. Hamarosan Bölönbe érkeztek a megyei rendőrség és az építkezési felügyelőség munkatársai, és a rohamosztaggal megerősítve, a helyszínen vizsgálódni kezdtek. A helyiek ellenségesen fogadták a hatóságokat, viselkedésük már-már agresszív volt, csak a rendőrök és a csendőrség jelenlétének köszönhető, hogy a szitkozódáson túl nem történt semmi – tudtuk meg az alpolgármestertől.
A közlekedés akadályoztatása, illetve mivel a törvénynek megfelelően nem jelentették, milyen beruházásba is kezdenek az úton, a kivitelezőt, a brassói Termoconfort Kft.-t bírságolták meg, és leállították a munkát. Rudolf Béla szerint ez a legkevesebb, amit tehettek. "Megengedhetetlen, hogy egy önkormányzat mindenféle bejelentés és engedélyek nélkül más területén kezdjen dolgozni. Néhány esztendővel ezelőtt a villanyt, most pedig a vizet vezetnék be és a szennyvízcsatornát fektetnék le. A szászmogyorósiak úgy viselkednek, mintha otthon lennének! A polgármester azt kérdezte tőlem, miért zavar minket az a kis munka, néhány nap alatt elvégzik, s aztán minden mehet tovább... "
Szászmogyorós elöljárója, Nistor Boricean viszont úgy vélekedik, semmilyen törvénysértés nem történt, a bölöniek egyszerűen felfújták az esetet. Szerinte a beruházás teljesen törvényes, a költségeket a környezetvédelmi minisztérium fedezi, így meggyőződése, hogy amint néhány apróbb rendellenességét elhárítanak, folytathatják a munkát. "Nem értem, miért akarják a bölöniek a jószomszédi viszonyt felrúgni. Jól tudják ők is, törvényes, amit teszünk, hiszen megállapodást is írtunk alá velük arról, hogy a megközelítőleg húszhektáros területet átadják nekünk, most mégis két megye prefektusánál jelentettek fel, s felfüggesztetik a munkát. Ígérem, hamarosan beszerezzük a hiányzó engedélyeket, s tovább folytatjuk a beruházást" – nyilatkozta Boricean.
A Környezetvédelmi és Erdészeti Minisztériumtól megtudtuk, a szászmogyorósi önkormányzat 2007-ben pályázott, a szerződést tavaly írták alá, de még egyetlen számlát sem tettek le, így nincs tudomásuk arról, mennyire haladtak a kivitelezéssel.