A Ceauşescu meghatározta nemzetiségpolitika és ezen belül a magyarságpolitika fontos mérföldköve volt az 1968-as esztendő. Akkor olyan nagy jelentőségű kül- és belpolitikai eseményekre került sor, amelyek aktiválták a párt nemzetiségpolitikáját.
Az ország közigazgatási átszervezését, az ezzel járó gazdasági és politikai változtatásokat, elitcserét és Románia aktív külpolitikai szereplését csak egy stabil és "pacifikált" hátországgal lehetett elképzelni. Ebben a folyamatban fontos szerepet kapott a nemzetiségekkel szembeni viszony rendezése is. E rövid időszak alatt három, az erdélyi magyarság szempontjából (de más nemzeti kisebbség számára is) fontos esemény zajlott le: a közigazgatási reform, találkozó a magyar értelmiségiekkel és a Magyar Nemzetiségű Dolgozók Tanácsának (MNDT) létrehozása.
1967-ben Ceauşescu hatalmi pozíciójának konszolidálása és a pártvezetés gazdasági-társadalmi átalakítási koncepciójának gyakorlatba ültetése végett újabb lépésre, a területátrendezési, közigazgatási reform megszervezésére szánta el magát. A reform több szempontból is fontos szerepet játszott a párt gazdaság- és társadalompolitikájában. A tartományoknál kisebb, átláthatóbb és könnyebben megszervezhetőbb megyék gazdasági szempontból a hatékonyabb, decentralizált iparfejlesztést hivatottak szolgálni. A reform során lezajló átszervezések ugyanakkor egy nagyméretű kádermozgást is eredményeztek, amely során a pártvezetés olyan elitcsoportokat helyezett pozícióba, amelyek lojalitására hosszú távon is számíthatott. A reform ugyanakkor propaganda- és tömegmobilizációs szempontból is fontos szerepet kapott, hisz a lokális elitek és a lakosság mozgósítása, véleményük részleges meghallgatása és elfogadása a helyi jellegű döntések meghozatalában nagymértékben emelte a párt népszerűségi indexét.
Az 1968-as közigazgatási reform előkészítése és lebonyolítása a párt nemzetiségpolitikájában is fontos szerepet játszott. A megyésítés előkészítése nemzetiségpolitikai szempontból tovább követte azt az ötvenes évektől működő elvet, miszerint a nemzetiségi kérdés Romániában megoldódott, tehát a kisebbségi lét sajátosságait nem kell külön érdekként megjeleníteni. Országos viszonylatban a megyésítési előkészületek alatt az első fázisban a nemzetiségi kérdés csak annyiban merült fel, hogy a jövendőbeli decentralizált megyei intézmények majd biztosítják a megfelelő sajtót és iskolahálózatot az ott élő nemzetiségiek számára.1 Mindezek ellenére az ún. nemzetiségi kérdés mégis meghatározta az előkészületeket, főleg a Székelyföld vonatkozásában. A Székelyföld-kérdés mint adminisztratív és mint gazdasági kérdés jelent meg. Az adminisztratív kérdés lényege az volt: a közigazgatási módosítások lehetővé teszik-e a jövőben, hogy a döntő többségében magyarok lakta Székelyföld nagyobb része egy közigazgatási egységet képezzen. Másrészt az előkészítő viták során középpontba került a térség kétségbeejtő gazdasági helyzete, a beruházások, az ipari fejlesztések hiánya, amelyek a régió gazdasági elszigetelődéséhez vezettek.2 Az első tervezet a Székelyföldet az Udvarhely-Csík elnevezésű, "nagy székely megye" és Maros megye között osztotta volna fel úgy, hogy a régió nagy része a 7459 négyzetkilométer kiterjedésű Udvarhely-Csík megyéhez került volna. A tervezett megyehatár északon a Gyergyói-medencével kezdődött, délen pedig Kézdivásárhely és Sepsiszentgyörgy rajonokkal zárult. Megyeközpontként az ebben a tervezetben központi fekvésű, de Udvarhelynél és Sepsiszentgyörgynél kisebb Csíkszeredát jelölték meg. A "nagy székely megye" 364 196 lakost számlált volna egy közel 95 százalékos (342 044 fő) magyar többséggel.3
Az előkészítési viták jegyzőkönyveit vizsgálva három érvrendszer bontakozott ki: visszaállítani a térségben a régi, 1950 előtti megyéket, egy nagy székely megyét létrehozni, valamint a kis székely megye (Sepsiszentgyörgy és Kézdivásárhely rajonok Brassóhoz történő csatolásával) mellett szóló érvrendszer. E három vélemény képviselői a párt egymástól jól elhatárolható ideológiai törésvonalait képviselték. Ezek közül a legfontosabb a Ceauşescu–Drăghici vita, amely a Dej utáni hatalmi szerkezet kialakítása körül forgott. Ceauşescu 1965 után jelentős energiákat fordított arra, hogy meggyengítse, eltávolítsa pozícióikból a Dej-korszakhoz kötődő lehetséges politikai ellenfeleit. Ebben a küzdelemben az egykori belügyminiszter és az első titkári tisztség Dej halála utáni egyik potenciális várományosa, Alexandru Drăghici jelentette a legnagyobb veszélyt Ceauşescu számára. A Drăghici–Ceauşescu vita és nézeteltérés határozta meg a közigazgatási reform körüli előkészületeket is.4 A viták során a nemzetiségi kérdésben egy harmadik, kevésbé markáns, nemzeti irányvonal is feltűnt (pl. Iosif Banc5, Aldea Militaru6, Virgil Ioanovici7), amely határozottan elutasította a nemzetiségi különérdek figyelembevételét és a nemzetiségekkel szembeni paktumpolitikát. Ők határozottan ellenezték a nagy székely megye létrehozását. A pártvezetés több fontos tagja (Gheorghe Apostol, Leonte Răutu, Gheorghe Maurer, Chivu Stoica, Fazekas János) egyértelműen a Ceauşescu által képviselt, kompromisszumra kész irányvonalat támogatta.
(folytatjuk)
Novák Csaba Zoltán
1. Részletesebben lásd: Novák Csaba Zoltán: A megyésítés előkészítése és a nemzetiségi kérdés Romániában 1967–1968. In: Integrációs stratégiák a magyar kisebbségek történetében. Szerk: Bárdi Nándor–Simon Attila. Fórum Kisebbségkutató Intézet, Somorja, 2006, 455–421. o.
2. Uo.
3. Ahogy ezt egy későbbi beszédéből megtudhatjuk, a nagy székely megye létrehozását Fazekas János javasolta az Országos Pártkonferencián. Az elhangzott javaslatok konkrét tervezetbe való ültetését Ceauşescu jóváhagyása tette lehetővé. ANIC, fond CC PCR Cancelarie, dos. 191/1967, 20. f.
4. A Drăghici-csel történő végső leszámolásra röviddel a közigazgatási reform után került sor. 1968. április 22–25. között zajlott le az RKP plenáris ülése, amelyen a korábban elítélt pártaktivisták rehabilitációját vitatták meg. Ezen az ülésen, a Dej-korszakban elkövetett politikai visszaélések vádja alapján, fosztották meg Alexandru Drăghici-et is minden párt- és állami funkciójától.
5. Iosif Banc a MAT megszüntetése után létrehozott MMAT első tikára volt 1960-tól. 1965-től a Minisztertanács alelnöke, majd mezőgazdaság-ügyi miniszter volt. Az ő nevéhez köthető a hajdani MAT-nómenklatúra nemzetiségi összetételének megváltoztatása.
6. Aldea Militaru 1962–1965 között a Brassó Tartományi Tanács első titkára, majd 1967 és 1972 között a KB szervezési osztályának vezetője volt.
7. Virgil Ioanovici a Bukaresti Egyetem geológiaprofesszora volt.
(Novák Csaba Zoltán történész Székelyföldben megjelent tanulmánya alapján)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
