A román társadalom húsz évvel a rendszerváltás után sem készült fel a román–magyar együttélés kérdésének józan, normális megvitatására – vonta le a következtetést Dan Manolăchescu, a DLP megyei elnöke az elmúlt napok történéseiből. Elmondta, hét évvel ezelőtt a civil társadalom képviselőjeként, a Közösségért Egyesület keretében Mădălin Guruianuval közösen kezdeményezett párbeszédet, nyitást a magyar közösség irányába, de nem járt sikerrel, mint ahogy most is félreértették üzenetét. "Még el kell telnie néhány évnek, és akkor majd ismét próbálkozom" – fogalmazott tegnap.
Dan Manolăchescu szerint a székelyföldi románoknak és magyaroknak joguk van a nyugodt, békés légkörre, és nincs szükségük arra, hogy a bukaresti konfliktusokat (megfogalmazása szerint: szemetet) ide költöztessék. Hét eleji kérése arra irányult, hogy senki ne próbálja az utcán megoldani az etnikai nézetkülönbségeket, mert elfajulhat a helyzet, ezt értették sokan félre, mint ahogy meggyőződése az is, nagyon sok, a térségben élő magyar nem érti pontosan, miről zajlik a koalíción belüli vita. A félreértések eloszlatását kívánja szolgálni, hogy pár évvel ezelőtt írt könyvét, a románul és magyarul egyaránt megjelent Székelyföld mítoszait az interneten hozza nyilvánosságra teljes terjedelmében, hogy mindenki megismerhesse a régióról, az itteni helyzetről vallott nézeteit.
Békességre, a normális légkör megőrzésére szólít a másik fiatal politikus, a liberális Mădălin Guruianu is, Magyar testvéremnek címet viselő nyílt levelében azok ellen szól, akik – meglátása szerint mindkét oldalról – a nacionalizmus felélesztésén munkálkodnak. Empátiára, odafigyelésre, diplomáciára és humorra van szükség, hogy túllendülhessünk a felmerült gondokon, a közvéleményt mérgező nyilatkozatok, az "asztalcsapkodás" következményeit nehéz előre megbecsülni, de katasztrofálisak lehetnek; ennek nem lesznek győztesei, csak áldozatai – áll Guruianu felhívásában, aki három nyelven azzal zárja nyilatkozatát: Szentgyörgy, szeretlek.
Dan Manolăchescu, a Demokrata Liberális Párt elnöke nem tudott egyértelmű választ adni arra a kérdésre, hogy a térség szempontjából melyik átszervezési változat lenne megfelelőbb, úgy értékelte, románoknak és magyaroknak egyaránt fel kell mérniük az állam, sőt, akár Európa nagyobb érdekeit, s engedniük kell követeléseikből. Bízik benne, az RMDSZ nem lép ki a kormányból, mert meglátása szerint akkor Kovászna megyében megszakadna egy nagyon jelentős fellendülési folyamat, hiszen az elmúlt két év nagyon eredményes volt Háromszék számára.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.